Az iskolák és a politika viszonyáról beszélgettek újságírók az Eötvös Károly Közpolitikai intézet szakértőivel: Lehoczky-Kollonay Csilla munkajogásszal, sztrájkjog-szakértővel, Majtényi László jogásszal és exombudsmannal és Somody Bernadette jogásszal. Az alábbiakban összefoglaljuk a fontosabb gondolatokat, amik jó pár tévhitet eloszlatnak a Szent Korona-pólós tanárokról, a „magatehetetlen” diákokról és az ország leggonoszabb virágáról, amely miatt botrányba került egy pedagógus.
Politikusok! El a kezekkel az iskolásoktól, de főleg az óvodásoktól!
Majtényi László: Van ez a fájdalmas, és nem is kifejezetten magyar jelenség, amit mi úgy hívunk, hogy politikai pedofília. Az, amikor a politikusok az iskolásokat, iskolai közösségeket alattomosan saját céljaik szolgálatába igyekeznek állítani. A nem demokratikus politikusoknak különösen erős vonzódásuk volt ahhoz, hogy cukorfalat kisgyerekekkel mutatkozzanak. Ez az egészségtelen vonzalom bizony demokratikus politikusokat is jellemez Magyarországon, és ez teljesen pártfüggetlen. Az egyik elrettentő példa egy szocialista polgármester, aki óvodásokkal helyezett üzembe egy szennyvíztisztítót. A másik az a jelenlegi miniszter, aki esernyő alatt állt az átadón, miközben kisgyerekek táncikáltak előtte a szakadó esőben. Egyes politikusok ezt notórius módon követik el. Mi nem tehetünk mást, mint hogy felszólítjuk őket, hogy hagyják abba, illetve olyan politikusokat kérünk fel nyilatkozatra, akik ezzel szemben állnak, és akik vállalják, hogy gyerekeket politikai célra nem használnak. Egyébként csak ellenzékieket találtunk. A kormánypárti politikusok közül eddig senki nem csatlakozott.
Somody Bernadette: A politikának igenis helye van a közoktatásban. Az ügyek megbeszélése, a vitakultúra, a tájékozottság szempontjából ez elengedhetetlen. Mégis sok minden visszatartja ettől az iskolákat. Például, hogy nem világos, mik azok, amikkel kell és amikkel tilos foglalkozni. Tilos például a pártpolitikai agitáció, az, hogy a politikusok megkörnyékezzék az iskolákat. Néha nem könnyű ezeket leszerelni:
Az oktatás nem alapvető szolgáltatás!
Lehoczky-Kollonay Csilla: Ha egy sztrájknak politikai felhangja van, ha politikai eredménye lehet, attól az még nem lesz tilos; csak a direkt pártpolitikai sztrájk tilos Magyarországon. A sztrájk eredetileg harci állapot, harci eszköz, csak végső esetben használható. Célja, hogy a munkáltató lábára lépjen, illetve annak a lábára, aki a kialakult helyzetről eleve tehet. Ha azonban olyanok sztrájkolnak, akik egy közösség számára teljesítenek szolgáltatást, mindez elmozdul: ők ártatlanok lábára lépnek, nekik okoznak fájdalmat. Utazóközönségnek, lakóknak, betegeknek, iskolás gyerekeknek. Csakhogy a pedagógussztrájk mégsem ilyen egyszerű.
A sztrájktörvény nem sorolja az oktatást az alapvető szolgáltatások közé, tehát elvileg nem kell elégséges szolgáltatást biztosítani ilyenkor. A Kúriának is vannak erről döntései: három évvel ezelőtt kimondták, hogy maga az oktatás nem, csak a gyermekek megőrzése, felügyelete alapvető szolgáltatást. Ha ez nincs meg, az életveszélyes is lehet; ha elmarad a tanítás, az nem. A lényeg tehát, hogy a tanítás elmaradhat, de az oktatóknak az iskolában kell lennie. Érdekes viszont, hogy a bölcsődei szolgáltatás nem tartozik az alapvető szolgáltatások közé.
A gyerekek nem elszenvedői a sztrájknak, hanem részt vevői!
Somody: mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz; pedagógusnak, gyereknek ugyanúgy joga van politizálni, beszélni az oktatás közügyéről. Egy ilyen megmozdulásnál egyébként is egyértelmű lesz azonnal, melyik tanár csatlakozik, nincs értelme titkolózni.
Ami viszont fontos: egy gyerek és szülő sem hozható olyan helyzetbe, hogy úgy érezzék, rá vannak kényszerítve az állásfoglalásra. Ez nem csak direkt faggatás lehet, hogy nyíltan valljanak színt („a te apukád, anyukád amúgy eljön?”); ez egy zárt közösség, kölcsönös függőségi viszonyokkal, sokféleképpen működhet a kényszerítés. Nagy körültekintés kell, hogy senki se kérjen, kérdezzen olyat, ami kényszerhelyzetbe hozza a gyerekeket.
Majtényi László: A listázás, nyilvántartás jogszerű. A bent lévőket, a távol maradókat összeírni lehet igazgatási követelmény (mégiscsak igazolatlan óráról van szó), az okot nyilván tartani azonban, tehát, hogy politikai – és ezalatt most nem a pártpolitikát, hanem a közügyekben való részt vételt értem – indokkal volt-e távol a tanár, már problémás. Egyébként vicces, hogy az a politikus tiltakozik az ellen, hogy eszközként használják a diákokat, aki egyébként naponta osztogatja a cukorkát, pöttyös labdát. Azt sem lehet azonban elvitatni, hogy a diáknak is van politikai véleménye, amit nem lehet tőle elvitatni.
Lehoczky-Kollonay: Sokan úgy látják, ezt az egészet tanárok csinálják a gyerekekkel. Nem, nem a tanárok csinálják, ez egy munkaügyi vita, amelyben annak a karját is csavarni kell, aki a követelések kialakulásáról tehet. A tömegtájékoztatás felelőssége is nagy: azt is hangsúlyoznia kell, hogy a sztrájk a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit is szolgálja, azaz esetünkben azt, hogy a diákoknak is jobb legyen, ne csak a sztrájkolóknak. Ez fájdalmasan elsikkad, a média általában csak azt hangsúlyozza, hogy senkinek sem jó, ha nem járnak a vonatok.
Somody: Úgy beszélünk a demonstrációról, mintha a gyerekek nem lennének aktív résztvevői, mintha az oktatás és a vita elszenvedői lennének csak. Igenis aktív szereplők, véleménnyel, egyenértékűleg szólalnak meg. Nincs mese.
A tanár politizálhat az iskolában!
Majtényi: Ha kialakul egy vita – mert kialakul, nap mint nap, sztrájk nélkül is –, tanárnak semlegesnek kell maradnia, amikor ütközteti a véleménykülönbségeket. A tanár a saját világnézeti meggyőződését nem köteles eltitkolni (mondjuk megvallani sem).
Alkotmányos alapértékeket sértő véleményeket azonban soha nem hangoztathat a pedagógus. Akkor sem, ha egyébként ez jogszerű magatartás, hiszen az ideológiáról szabad vitázni, csak a pártpolitikai agitáció tilos. Egyébként főleg hüvelykujj-szabályok érvényesülnek, az egész nagyon szituatív: nem ugyanaz, ha egy sportdélutánon, osztálykiránduláson kerül elő a téma, amikor a gyerekek a tanár köré ülnek a füvön, mintha matek- vagy ofőórán.
Gyurcsányozni, orbánozni, fideszeszni, miközben a táblán képletek vannak: erős intuíciónk van arra, hogy ez nem illendő.Megint más a társadalomismeret és irodalomóra, de a direkt politzálás itt sem fogadható el. Vannak persze határesetek: amikor szóba kerülnek a tótok, románok, romák, utódállamok. A kirekesztő kijelentéseket a tanár nem hagyhatja figyelmen kívül, még akkor sem, ha az, amit mond, parallel egy párt álláspontjával, és a diák megvádolja, hogy az ő szekerüket tolja. A pedagógus ilyenkor kijelentheti, hogy az, amit a diák állít, ettől még helytelen.
Somody: A jogi szabályok borzasztóan elvontak, annyit tartalmaznak, hogy legyen semleges, tárgyilagos a pedagógus, tartsa tiszteletben mindenki véleményét, satöbbi. Ám a eközben konkrét helyzetekben kényszerül gyors döntéshozatalra nap mint nap, pedagógiailag és jogilag is. Szervezünk ilyen továbbképzéseket tanároknak, ahol töméntelen hasonló szituáció kerül elő. A legabszurdabb talán az, amikor
Volt olyan is egy végzős gimis osztályban, választási időszakban, hogy előkerültek a pártok szórólapjai a padokból, egyszerűen azért, mert ezt foglalkoztatta a gyerekeket. Abba sem tudták hagyni a felfokozott vitát, amit már a szünetben elkezdtek. Ilyenkor a tanár zárójelbe teheti a táblára írt egyenleteit, és innentől kezdve az a felelőssége, hogy ne szoruljon ki egyetlen gyerek se a vitából, még az sem, aki kirekesztő véleményt hangoztat – hangsúlyozva, hogy nem elfogadható a kirekesztés, a rasszizmus. Ez pedagógiai és nem jogi kérdés.
