Belföld

Fegyvere is volt a 62 éves garázdának

Előzetes letartóztatásba került.

Garázdaság és más bűncselekmények miatt a szentendrei rendőrök nyomoznak K. István 62 éves budapesti lakos ellen. A rendőrségen egy szigetmonostori férfi tett bejelentést szerdán arról, hogy háza falába valaki belelőtt és a  lövedék áthatolt a falon. Személyi sérülés nem történt – írja a police.hu.

A szentendrei nyomozók a helyszínen adatgyűjtést folytattak, és egy szomszédos ház udvarán intézkedés alá vonták a 62 éves férfit, aki azt mondta, hogy késeket és kardokat gyűjt, de fegyvereket nem. Az udvaron a bűnügyi technikusok töltényhüvelyt, a házban pedig egy fegyvert vagy annak utánzatát találták meg.

Ezt követően házkutatást tartottak a férfi budapesti lakásában is, ahol több lőszert és egy fegyvert vagy annak utánzatát foglalták le. K. Istvánt a Szentendrei Rendőrkapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság pénteken elrendelte a 62 éves férfi előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik