Európában a tél és a nyár is jelen van. Skandinávia északi részén helyenként napközben is fagy, Észak-Finnországban a hóréteg vastagsága többfelé eléri az 50-70 centit, és még mindig előfordul havazás. Közben Dél-Európában nyárias az idő, Görögországban 28, 29, Kréta szigetén 30, 31 fok is előfordul. A Nyugat-Európában a brit és a francia partoknál kavargó ciklon a Kárpát-medencét még nem éri el, az évszakos átlagnál jóval melegebb, de szeles időben lesz részünk.
Szombaton országszerte napos, száraz idő lesz kevés pehelyfelhővel, legfeljebb az északi megyékben átmeneti gomolyfelhőzettel. Napközben ugyanakkor már nagyobb területen erősödik meg a délnyugati szél, több helyen (főként az Alpokalja, Dunántúli-középhegység, Kisalföld, Balaton térsége) viharos széllökések is kialakulnak. citromsárga (elsőfokú) figyelmeztetést adtak ki három (Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém) megyére. Estétől fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között valószínű, késő este 14, 20 fok közé hűl a levegő.
EmiattVasárnap a fátyol- és kevés gomolyfelhő mellett sok lesz a napsütés, estig csapadék nem valószínű. Estétől északon, északnyugaton néhol zápor lehet. A délnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.
Az aktuális időjárásért keresd a www.kiderül.hu-t vagy kövesd a Facebookon.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján arra figyelmeztet, hogy a
szilárd építményekről leszakíthatja a tetőfedeleket,
súlyosan megrongálhatja az energiaellátás és távbeszélő berendezések vezetékeit,
könnyű épületeket dönthet össze,
közlekedési zavarokat, akadályokat idézhet elő,
fákat törhet ki.