Belföld

Szerelmi szál szövődött a harkányi erőszakoló és áldozata közt

Éva Ferenc ügye meteorként sújtott le az álmos baranyai kisvárosra. Márpedig tudtak a korábbi alpolgármester nemi erőszakos ügyéről. Szappanoperás részletek is akadnak.

Kiss László volt úszó szövetségi kapitány lemondása után napokkal robbant a botrány a baranyai Harkányban, ahol kiderült, Éva Ferenc alpolgármesternek – aki azóta lemondott – 1973-ban volt egy nemi erőszakos ügye. Évát akkor letöltendő börtönre ítélték súlyos testi sértés vádjával.

A Blikk csütörtöki száma azt írja, annak idején, szabadulása után Éva ellátogatott a bántalmazott nőhöz, hogy bocsánatot kérjen tőle. A nő megbocsátott, sőt szerelem szövődött kettejük közt. A harkányiak amúgy tudtak korábban is Éva előéletéről, de elfogadták így a férfit.

Ferit negyven éve ismerem. Egy igazi medve. Nem harsány, de ha akarja, mindenki odafigyel rá. A gyerekeket nagy szeretettel tanítja úszásra. De a srácok szülei nem nyugodtak.

Ezt egy helyi mondta, aki szerint sokan már meggondolták azt is, elengedjék-e a gyerekeiket a nyári úszótáborba. “Túl friss a dolog, ezért még nem kívánok állást foglalni” – válaszolt Horváth József, a harkány SE sportköri elnöke arra a kérdésre, fog-e még oktatni Éva.

Éva Ferencről annyit még kiderített a lap, hogy boldog házasságban él, két gyerek apja és részt vesz a városka közösségi életében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik