Belföld

Kiszivárgott a kormány terve, mit tennének terrorhelyzet idején

A Ki a tégla? Ő felel a szükségállapotért tette ki a Facebook-oldalára az új javaslatot. Azt írják, azért hozzák nyilvánosságra, mert:

mert botrányosnak tartjuk, hogy ezt se a kormánypárt, se az ellenzéki pártok nem tették meg. Egy jogállamban a törvénymódosításokat, különösen az ilyen horderejű alaptörvény-módosításokat nyilvános parlamenti – szakmai vitáknak és hatástanulmányoknak kellene megelőznie, de ehelyett a pártok zárt ajtók mögött tárgyalnak olyan módosításokról, amik még a szakma számára sem ismertek. Ez a módosítás továbbra is rendkívüli jogkorlátozó intézkedéseket tartalmaz, olyanokat, amelyek kivétel nélkül minden magyar és országunk területén tartózkodó külföldi állampolgár életét jelentősen befolyásolnák.

A 444 szerint a kormány a lényeges pontokon nem változtatott. Az eredeti tervből kihúzott pontok nem döntő jelentőségűek, ellenben benne maradt, hogy a kormány elrendelheti „a rádió, televízió és egyéb tömegkommunikációs intézmény helyiségeinek, stúdióinak, műsorszóró adóinak, berendezéseinek és létesítményeinek igénybevételét, használatra való átengedését vagy ezek használatának mellőzését.”

A terrorveszély-helyzetet hatvanról harminc napra csökkentenék ugyan, de ez továbbra is sok idő, és az sincs meghatározva az intézkedések tér- és időbeli hatálya, továbbra is meghatározatlan marad, mi kell ahhoz, hogy bevezessék a terrorveszély-helyzetet.

A lap szerint ez a javaslat sem fog átmenni, mert azt sem a Jobbik, sem az LMP nem fogja támogatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik