Belföld

A költészet napja idén is izgalmas programokkal érkezik

A Költészet Napja rengeteg izgalmas programmal várja az érdeklődőket országszerte. Íme egy rövid ízelítő a budapesti programokból.

A Magyar Költészet Napját 1964 óta ünnepeljük április 11-én, azaz József Attila születésnapján, az idei lesz tehát az 52. a sorban. Mivel azonban hétfőre esik április 11., ezért sok helyütt az országban egy nappal korábban, vasárnap rendezik a kapcsolódó programokat.

Igaz ugyan, hogy Márai Sándor is április 11-én látta meg a napvilágot, de valószínűleg ő sem volt különösebben megsértődve rajta, hogy a nála öt évvel fiatalabb, tragikus hirtelenséggel elhunyt költő emlékének szellemében ünnepelünk évről évre. Még annak ellenére sem, hogy a választásban komoly szerepe volt annak is, hogy a szocializmus bizony igen nagy erőkkel sajátította ki magának a saját szájíze szerint egyszerűen csak kommunistának deklarált költőt.

Abban ugyanakkor szinte mindenki egyetért, úgy a szakmában, mint bármelyik utcán, hogy helyénvaló József Attilával fémjelezni költészetünk ünnepnapját.

Magyar Költészet Napja 2016, Budapest – Programajánló

A Budavári Művelődési Házban április 10-én a Párizsi Magyar Intézet szervez programot, melynek központi műsora a Misztrál együttes 19:00-kor kezdődő koncertje lesz.
A zekekart aznap délután a Marczi Közösség Térben is meghallgathatják a délutáni időpontokat preferálók.

A MOM Kulturális Központban a Bob és Bobek Orchestra Kortárs Verskoncert programja várja az érdeklődőket, de szintén vasárnap kerül megrendezésre a Corvin Művelődési Házban az a rendhagyó költészetnap tárlat, melynek vendégei lesznek többek között Áfra János, Fenyvesi Ottó, K. Kabai Lóránt és Tóth Kinga költők is.

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ egész napos rendezvénnyel készül a hétfőre, míg a Klebelsberg Kultúrkúriában délelőtt Varró Dániellel és a Hangraforgó zenekarral találkozhatunk, majd este Eperjes Károllyal, aki megidézi Pilinszky, Babits és Ady világát.

Mindez persze közel sem a teljes fővárosi program, csupán mindannak az esszenciája, ami vasárnap és hétfőn várható József Attila születésének 111. évfordulóján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik