Belföld

Négy rendőrt sebesített meg a kecskeméti fiatal

Szidta az egyenruhásokat, ütött és rúgott.

Egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítványozta az ügyészség egy 25 éves  fiatalember előzetes letartóztatását, aki a  gyanú szerint rendőrökre támadt a napokban Kecskeméten. A bíró csütörtökön elrendelte a kényszerintézkedést, a végzés jogerős.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei azért mentek a megadott címre, hogy előállítsák későbbi támadójukat magánlaksértés miatt. A fiatal azonban szidni kezdte őket, ellenszegült az intézkedésnek majd nekik esett: az egyik egyenruhást ököllel mellkason ütötte, majd a közbelépő társát szintén ököllel megütötte és le is köpte. Ezután sikerült a földre vinniük, de még ekkor sem állt le, a két másik rendőrt is többször megrúgta. Végül sikerült ártalmatlanná tenni. Mind a négy rendőr megsérült, de egyikük sem súlyosan.  Közülük hárman kérték a a gyanúsított megbüntetését könnyű testi
sértés miatt is.

Ha bűnösnek találják  egytől hét évig terjedő szabadságvesztést kaphat – tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik