A kormány elkötelezett a párkapcsolati erőszak jelenségének felszámolása mellett, rögzítette Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki Szél Bernadett (LMP) képviselő írásbeli kérdésére jelezte: erre mindenki figyelmét felhívják.
A parlamenti államtitkár az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában jelezte: az Emberi Erőforrások Minisztériuma számos, a vonatkozó országgyűlési határozattal összhangban lévő lépést tett meg, illetve készített elő az elmúlt időszakban is. Ezek között említette, hogy új szakmai protokollokat dolgoztak ki a kapcsolati erőszak áldozatait fogadó krízisközpontok, titkos menedékház és úgynevezett félutas házak működésére, ezzel erősítve a kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszer működésének hatékonyságát. Az új protokollok elérhetőek a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlapján.
A minisztérium anyagi támogatása révén folytatódott 2015 őszén a kapcsolati erőszak elfogadhatatlanságára figyelmet felhívó, “Vedd észre!” szlogennel futó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet koordinálásával megvalósuló kampány.
Kiemelt célja volt a kampánynak, hogy az áldozatok felismerjék, hogy az, ami velük történik, nem elfogadható, joguk és lehetőségük van arra, hogy segítséget kérjenek.
További fontos üzenetként fogalmazták meg, hogy nem csak a fizikai és szexuális erőszak minősül bántalmazásnak. A kampány minden kreatív anyagán megjelent a minisztérium támogatásából megvalósuló prevenciós programban kialakított internetes aloldal, mely az érdeklődők számára biztosítja a megfelelő információkhoz való hozzáférést.
A módosított, vonatkozó Emmi-rendelet alapján a krízisközpont és a titkos menedékház székhelyén, illetve a legközelebbi településen lévő nevelési-oktatási intézmény számára kötelező, hogy a krízisközponti elhelyezést koordináló intézet (Országos Információs Telefonszolgálat) kezdeményezése alapján a krízisközpontban elhelyezett tanulóval vendégtanulói jogviszonyt létesítsen.
Emellett a gyermekvédelmi törvényben új szolgáltatási elemként nevesítetten megjelenítették a titkos menedékházat (A titkos menedékház fogadja a közvetlen életveszély elő menekülő áldozatokat; e személyek esetében a védelem és a titkosság biztosítása kiemelt követelmény).
Kitért arra is, hogy jelentősen megemelték a krízisellátás támogatását. A 2016. évi költségvetés 50 százalékkal nagyobb támogatást biztosít valamennyi krízisközpontnak, a titkos menedékház támogatása évi 8,4 millió forintról 16 millió forintra emelkedik.
Bővítik az ellátórendszer befogadó kapacitását – jelezte, hozzátéve: az idei év megnövekedett forrásai lehetőséget biztosítanak két új krízisközpont és egy félutas ház létrehozására. A kapcsolati erőszak áldozatait fogadó ellátórendszer tagjai számára 2015 őszén tartott tapasztalatcserét és képzést a minisztérium támogatásából az egyik ellátórendszerbeli civilszervezet. A hagyományteremtő jelleggel indult hálózati találkozók folytatását idén is tervezik.
Beszámolt arról is, hogy az alapvető cél az, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapják azokat a javakat, szolgáltatásokat, amelyek szükségesek testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz. Ezen célok eléréséhez elengedhetetlenül szükséges a gyermekjóléti szolgáltatások megerősítése, s ennek egyik eszköze, hogy 2016 január 1-ét követően gyermekjóléti szolgáltatás és családsegítés kizárólag egy szolgáltató keretében működtethető. A kormány megnégyszerezte a gyermekjóléti központok számát azzal, hogy létrehozták a járásközponti önkormányzati fenntartású család- és gyermekjóléti központokat, amelyek száma országos szinten 48-ról 197-re emelkedett.
(MTI)