Belföld

A belvárosi önkormányzat megpróbálja csődbe vinni a város egyik leghangulatosabb kávézóját

A Városban blog nemrég megjelent posztjában adott hírt arról, hogy az V. kerület idén is megpróbálja kikezdeni a Kamermayer teret az év melegebb hónapjaiban kellemes párizsi szigetté varázsoló Gerlóczy Kávéház teraszát.

A hely saját pénzén rakta le a díszburkolatot, hogy ne az évtizedek óta toldozott-foldozott budapesti burkolaton kelljen a vendégeknek helyet foglalnia, de pár évvel ezelőtt a kerület vezetése ezt is betámadta, azzal az indokkal, hogy nem illik a városképbe, és majd átalakítják.

A Városban fotóján egyértelműen látszik, hogy ez nettó butaság volt, hiszen a burkolat sokkal esztétikusabb annál, mint amit a városban mostanában térkőnek szoktak hívni:

dsc00977_1280

A kerület végül mégiscsak rájött, hogy ez megőrzendő érték, és minden rendben. Idén viszont – a Városban szerint – kicsit túltolták a kerékpárt az illetékesek, hiszen a terasz nem nyithat meg, mivel

veszélyezteti a díszburkolatot.

Ami magyar nyelven ugyebár azt jelenti, hogy

VESZÉLYEZTETI A DÍSZBURKOLATOT.

Igen, még mindig arról a teraszról van szó, amit a kávézó a saját zsebből készíttetett el több mint tíz évvel ezelőtt, és még mindig olyan jó állapotban van, mintha éppen most járt volna arra valamelyik építésügyi illetékes egy jó megtekintés erejéig.

A Gerlóczy persze nem hagyta mindezt annyiban, így az ügy a bíróság elé került, akik megállapították, hogy a szükséges engedélyt ki kell adni. Ez természetesen még mindig nem érkezett meg, így a hely vezetői egy adatigénylést nyújtottak be, ami szerint – idézve a Városbant

Azért nem kap az étterem engedélyt a teraszra, mert EGYSZER majd TALÁN lesz egy felújítás a HÚSZ méterre található Városház utcában és az ott folyó munkálatok ZAVARHATJÁK a teraszon ülőket.

Valakinek a holdudvarból elkezdett fájni a foga a helyre, amit egy véletlen csőd után pillanatokon belül átvehetne? – teszi fel a blog a jogos kérdést, amire csak az idő fog választ adni.

Nyár végén majd meglátjuk, mi a helyzet, addig is véssék eszükbe a tér mostani képét:

foto_2-4_3

És az előző évek hangulatos teraszaiét:

3_6
4_4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik