Mi olyan fontos fotóznivaló van itt, barátom? Engem kerüljél ki nagy ívben, megkérlek, jó? Mert hát különben bizony szét lesz törve a géped.
Ha lenne arca a magyar drogdíler szakmának – mint Zacher Gábor a toxikológiának -, egész biztos az az úr lenne, aki ezzel köszöntött a Népliget előtt, pedig még be sem értem a parkba. Egyébként nem is az öntudatos urat fotóztam, hanem ezt:
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 1 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0717.jpg)
Ez nagyjából meg is előlegezte, milyen a hangulat Budapest legnagyobb, 130 hektáros közparkjában. A Városliget a maga 100 hektárjával ugyanis csak a második legnagyobb, akkor is, ha sosem látott méretű hiszti tárgya az életveszélyes (vagy nem) fák, a turisztikailag és nemzettudatilag is szükséges (vagy nem) épületek és az egyre csak növekvő (vagy nem) zöldterület okán. Már csak ezért is érdekes volt ellátogatni a másik Ligetbe, ahova egyébként senki nem jár – mindjárt mutatom, miért. Szegény Népligettel ugyanis évtizedek óta nem történik semmi, pedig, ha valaminek jót tenne egy kiadós projekt (legyen akár kormányzati, csak lenne már valami), akkor az ez a tizedik, kilencedik és nyolcadik kerület határán fekvő szürreális senkiföldje, ahol konkrétan annyi életveszélyes fát látni, hogy az megtöltene nyolc-tíz Liget Budapest Projekt-sajtóközleményt.
Miután a fotográfia emberábrázolás és portré műfaját nem különösebben kedvelő úrral tisztáztuk, hogy egyikünk sem profitálna abból, ha szét lenne törve a gépem, nekiindultam, hogy körbefotózzam Budapest jelenleg legszomorúbb helyét. Hogy a Tarr Béla-i nihilizmust némileg ellensúlyozzam, minden képhez (ön)kormányzati propagandaszöveget írtam, hátha végül tényleg történik valami!
Szóval. Azért érdemes a Népligetbe látogatni, mert:
Számtalan sportolási lehetőség várja úgy a fiatalokat, mint a felnőtteket és a szépkorúakat!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 2 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0721.jpg)
Európai színvonalú futópályák és bicikliutak, ameddig a szem ellát!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 3 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0722.jpg)
Ha kosárlabdázni támad kedve, arra is van lehetőség!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 4 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0776.jpg)
Mindezt anélkül, hogy életveszélyes fával találkozna!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 5 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0718.jpg)
Még egyszer mondjuk: a Népligetben nincs életveszélyes fa!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 6 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0751.jpg)
Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire mentes az életveszélyes fáktól a Népliget!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 7 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0739.jpg)
Ha a sportolás után lepihenne, és ön náci, választhat ideológiájának megfelelő padot is!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 8 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0723.jpg)
A padok fenntartói gondoltak a gyerekekre és a kisnövésű látogatókra is!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 9 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0724.jpg)
Illetve azokra, akik nem is akarnak hátradőlni!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 10 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0762.jpg)
Sőt azokra is, akik eleve leülni sem akarnak!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 11 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0771.jpg)
Ha már gyerekek: hintáztassa őket EU-konform, nemdohányzó környezetben!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 12 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0726.jpg)
A sportolás, a szabadidő eltöltése alatt csomagját elzárhatja biztonságos, ingyenes csomagmegőrzőink egyikébe!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 13 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0772.jpg)
A mesterséges létesítményeinket futónövényekkel varázsoltuk természetközelibbé!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 14 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0775.jpg)
A szocialista realizmus rajongói sem maradnak jól karbantartott látnivaló nélkül!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 15 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0755.jpg)
Az építészet mellett a Budapesten egyébként is reneszánszát élő street art alkotásokban is gyönyörködhet!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 16 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0729.jpg)
Illetve absztrakt, minimalista installációkban is, természetesen a tetanuszfertőzés legkisebb veszélye nélkül!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 17 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0732.jpg)
Kedvező árakkal várjuk, ha rekreációs céllal tudatmódosítót vásárolna!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 18 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0730.jpg)
Barátságos ügyfélszolgálatunk non-stop várja önt!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 19 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0733.jpg)
A Népliget pezsgő éjszakai életnek ad otthont – külön jó hír, hogy a fiatalok a jelek szerint védekeznek!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 20 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0741.jpg)
Fontos számunkra, hogy látogatóink zavartalanul léphessenek kapcsolatba a természettel!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 21 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0747.jpg)
Egyszóval: Irány a Népliget! Jöjjön el még ma!
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 22 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0767.jpg)
Komolyra fordítva: az a legszomorúbb az egészben, hogy egy kis munkával nagyon szép lehetne az egész,.
![Így rohad szét napról napra Budapest igazi Ligete 23 24.hu / Neményi Márton](http://24.hu/app/uploads/2016/04/dsc_0720.jpg)