Belföld

Tartozott a pálinka árával, így inkább brutálisan megölte hitelezőjét

A gyilkos eszköz és a kerékpár amivel elmenekült a Dunában landolt, a véres ruháit társai elégették.

Vádemelést javasol a rendőrség egy 35 éves férfival szemben, aki a nyomozás adatai szerint tavaly márciusban megölte idős hitelezőjét. Segítői is voltak, egy 35 éves nő és egy 40 éves férfi.

A rendőrségre tavaly március 9-én érkezett a bejelentés, hogy holtan találtak egy 85 éves férfit dunaújvárosi otthonában. Kiderült, a nyugdíjas bűncselekmény áldozata lett. Az egyenruhások három embert állítottak elő. Egyikük rendszeresen vásárolt pálinkát az idős embertől és tartozást halmozott fel. A gyilkosság napján az áldozat arra kérte, hogy fizessen, válaszul azonban a támadó egy késsel többször megszúrta. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A gyilkosnak ezután társai segítettek eltüntetni a bizonyítékokat. Férfi cinkosa elment az áldozat lakására, pénzt és pálinkát lopott, majd – már a nővel együtt – elégették a Duna-parton ismerősük véres ruháit, a kést és a kerékpárt pedig, amit a támadó használt, beledobták a vízbe.

dunaújvárosi gyilkosság
Fotó: police.hu

Mindannyian beismerő vallomást tettek. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a napokban lezárták az ügyet és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik