Belföld

Mélygarázsokat építenek a minisztériumoknak a Várhegyben

A Heti Válaszban ütköztette érveit a Hauszmann-bizottságot otthagyó Schneller István urbanista és L. Simon László örökségvédelemért felelős államtitkár. A beszélgetésből kiderül, hogy a minisztériumi épületek nem közvetlenül a palotába kerülnek, hanem a polgárvárosba, Schneller szerint viszont

ha egyszerre ilyen sok középület kap adminisztratív funkciót, akkor az egész budai Várnegyed – amiről koncepciolálisan szó van – jellege megváltozik, elveszti a kulturális dominanciáját.

Az ubanista emlékeztet, hogy a tervezett átalakítások nagy forgalmat vonzanának, L. Simon László azonban elmondta, hogy a kormány – éppen a Vár katasztrofális közlekedési helyzete miatt – jelentős infrastrukturális fejlesztéseket szeretne véghezvinni.

L. Simon közölte: a hivatali gépkocsiforgalom sem növekszik meg, ugyanis mélygarázsokat építenek. Egyet már létrehoztak a Várkert Bazárban, májusban adják át a másik, 300 férőhelyes, földalatti parkolót a Csikós udvarban, a Lovarda helyén, ezt egy lifttel kötik össze a Miniszterelnökséggel. Kész tervük van ennek a garázsnak a második ütemére: engedélyes tervvel rendelkeznek a Szabó Ilonka utcai garázsra, ez a Pénzügyminisztériumot és a vári lakosokat szolgálná ki, de terveznek egy másik parkolót is a hegy túloldalára, ez í belügyminisztériumot látja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik