A 12. héten – Baranya, Veszprém és Zala megye kivételével – valamennyi közigazgatási területen csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK).
Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az előző hetekhez képest, továbbra is elsősorban gyerekeket és fiatal felnőtteket betegített meg a vírus. Az OEK laboratóriumában végzett virológiai vizsgálatok során a betegek túlnyomó többségénél influenza B vírust mutattak ki.
A járvány visszavonulásával több kórház feloldotta a korábban elrendelt részleges vagy teljes látogatási tilalmat, de pár intézményben még mindig tilos a betegek felkeresése.
Látogatási tilalom Budapesten
Így Budapesten már csak a Bethesda Gyermekkórház II. és III. gyermekosztályán, illetve a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ székhelyén és a Podmaniczky utcai telephelyén tilos a betegek felkeresése a központi aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon, valamint a szülészet-nőgyógyászati osztályon és PIC-egységekben.
És vidéken
A Nógrád megyei Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, a Pest megyei Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet, és a Flór Ferenc Kórház több osztályán is részleges látogatási tilalom van érvényben. Szintén nem átogathatók a betegek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kórházcsoportjában, így Jósa András Oktatókórház és a Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdőben.
Nem lehet látogatni a Tolna megyei Balassa János Kórház szülészeti osztály gyerekágy- és újszülöttrészlegén, valamint a Vas megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán van látogatási tilalom.