Belföld

Elhanyagolta gyerekét, rátámadt a tanárra és a családsegítőre is a békési apa – Lecsukták

A férfi nem figyelt gyermekére, bántotta őt. Azonban amikor a gyámhivatal elvette tőle, azt nem hagyta szó nélkül.

Kétrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, könnyű testi sértés vétsége, zaklatás vétsége, valamint kiskorú veszélyeztetése – emiatt kezdeményezte az ügyészség egy 59 éves, egyébként büntetlen előéletű kondorosi férfi előzetes letartóztatását, aki bántalmazott egy tanárt és egy családgondozót, gyermekét pedig megverte és elhanyagolta.  A bíróság is úgy látta, rács mögött a helye, ezért harminc napra elrendelte a kényszerintézkedést.

A jelenlegi adatok szerint a 13 éves gyermekét egyedül nevelő gyanúsított tavaly decemberben Kondoroson, a Hősök utcában részegen odament a gyerekeket kísérő tanárokhoz, és hangosan kiabálva azt követelte, hogy a gyermeke „lépjen ki a sorból és takarodjon haza”. Amikor a pedagógus nem engedte el a diákot a láthatóan ittas állapotban lévő apjával, botrányt
csinált az utcán, ütésre emelt kézzel hangosan üvöltözött a tanárnővel.

Kiderült, a férfi hosszabb időn keresztül elhanyagolta a gyermeket, akinek ruhája ápolatlan, személyes higiéniája megkérdőjelezhető volt. Olyan is előfordult, hogy látta, ahogy az apja ittas állapotban magatehetetlenül feküdt a földön, illetvde a gyanúsított legalább egy alkalommal úgy megütötte, hogy az arcán véraláfutás keletkezett. Az ügyészség szerint ezzel a magatartással a gyermek testi, érzelmi, erkölcsi fejlődését súlyos fokban veszélyeztette. A gyámhivatal az utcán rendezett jelenet után emelte ki a családból.

A gyámhivatali tárgyalás után – de még aznap – az apa részegen odament a korábban inzultált pedagógushoz az utcán a gyermeket keresve. Végül megragadta tanárnőt a  ruhájánál és egy ház falához lökte.

Miután tudomást szerzett róla, hogy a a fenti dolgok miatt nyomozás indult ellene, múlt héten a Kondoroson működő Családsegítő
Szolgálat épületébe ment és ordibálni kezdett az egyik családgondozóval és felelősségre vonta a feljelentés megtétele miatt, miközben őt válltájékon meg is ütötte, majd arra próbálta meg rávenni, hogy hívja fel az eljáró rendőrt és a gyámhivatalt. Amikor a
családgondozó ezt megtagadta, fenyegetni kezdte, hogy megöli, illetve felkapott két széket és elhajította az irodában.

“A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt azért került sor, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a már kihallgatott, illetve még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg a bűnismétlésétől is tartani lehet”  írja a Békés Megyei Főügyészség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik