Belföld

Ebbe az egészen kitűnő hétbe csak egyvalami rondít majd bele

idojaras(5)(960x640).jpg (Array)
idojaras(5)(960x640).jpg (Array)

Kedden eleinte erősen felhős lesz az ég, majd átmenetileg csökken a felhőzet, írja a Köpönyeg.hu. Délután aztán gomolyfelhők jelennek meg az égen. Elszórtan számíthatunk záporra, néhol zivatarra. Csak néha élénkül meg az északias szél. Erősödik a nappali felmelegedés: délután 12 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szerdán ismét a nap első felében lesz több felhő, délután már egyre naposabb idő ígérkezik. Elszórtan továbbra is lehet zápor, egy-egy nyárias zivatar. A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, nyugaton viharossá is fokozódik. 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön kevés fátyolfelhő zavarja a szép tavaszi napsütést. A délnyugati szél továbbra is erős lesz. Tovább melegszik a levegő: 17-23 fok valószínű délután. Pénteken délelőtt még kevés felhő lesz felettünk, sokat süthet a nap. Délután aztán egy hidegfront érkezik, hatására erősen megnövekszik a felhőzet és záporok alakulnak ki. A szél északnyugatira fordul és több helyen viharossá fokozódik. Sokfelé 20 fok felett alakul a maximum.

Szombaton friss, tiszta időre van kilátás. Napközben sok napsütés várható, csapadék már nem fordul elő. 15 fok köré gyengül a felmelegedés.
A folytatásRagyogóan napos idő jöhet, fokozatos felmelegedéssel. Szép tavaszi idő jöhet.

Az aktuális időjárásért keresd a Kiderül-t vagy kövesd a Facebookon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik