Belföld

Filmbe illő ékszerlopás Csepelen – Évekre rács mögé kerülnek az elbaltázott akció miatt

Megúszhatták volna kevesebbel, ha "beköpik" harmadik társukat. Nem tették.

Hét és fél, illetve öt és fél év letöltendő – ennyit kaptak azok az ékszertolvajok pénteken Budapesten, akik néhány héttel ezelőtt kiszakították egy csepeli ékszerbolt falát. Hárman tették, de csak ketten ültek a vádlottak padjára, harmadik társukat ugyanis azóta sem sikerült azonosítani.  A bíró hiába mondta, hogy jelentős enyhítő körülményként venné figyelembe, ha bevallanák, ki volt a cinkosuk, mindketten hallgattak.

A hétköznapi kísérletnek semmiképpen sem nevezhető akciót március elején, egyik éjszaka ejtette meg a tolvaj trió. A csepeli bevásárlóközpontban lévő ékszerbolt utcai frontjának falát szakították ki autójukkal. Ezután berohantak, összeszedték amit tudtak, majd elmenekültek. A menekülő autósokat a helyszínre siető rendőrök próbálták megállásra bírni, de ők inkább Szigetszentmiklós felé vették az irányt. Ám pechjükre balesettel zárult a “kaland”: a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett és a kocsi előbb villanyoszlopnak hajtott, majd árokba csapódott. Két tolvajt a helyszínen elkaptak, harmadik társukat azonban azóta is keresik. A 24.hu akkor értesült, több mint ötmillió forint értékben pakoltak össze ékszereket az üzletben, a zsákmány nagy része előkerült.

A páros ellen  jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indítottak eljárást, és előzetesbe is kerültek.

csepeli ékszerlopás2
Fotó: police.hu

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik