Belföld

Visszaverte az NVB-elnök Nyakó “rágalmait”

A szocialista képviselő még mindig azon puffog, hogy kopaszoktól nem tudott népszavazási kérdést leadni. Bürokratikus válasszal pattintotta le a választási bizottság feje.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a meghozott döntéseit nem jogosult visszavonni vagy módosítani, a határozat megváltoztatására kizárólag a Kúriának van hatásköre – áll abban a levélben, amelyben Patyi András, az NVB elnöke válaszolt Nyakó Istvánnak, az MSZP politikusának kedden.

Nyakó hétfőn sajtótájékoztatón felidézte, a múlt héten a médiában nyilvánosságra kerültek a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kamerája által február 23-án készített felvételek, amik “kétséget kizáróan bizonyítják”, Erdősi Lászlóné és “a kopaszok” között akarategység volt annak megakadályozásában, hogy Nyakó adhassa le elsőként a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kérdését.

Miért titkolták el a felvételeket?

A politikus ezért jelezte, levélben fordul az NVI és az NVB elnökéhez, ebben azt írja: Pálffy Ilona “a bizonyítékok eltitkolásával”, Patyi András pedig azzal, hogy nem tette lehetővé a felvételek megtekintését a bizottság ülésén, alapvetően befolyásolta, befolyásolja a Kúria döntését is a boltzárral kapcsolatos kérdésének felülvizsgálati kérelméről.

Nyakó választ várt a két elnöktől arra, hogy ha a felvételek birtokában tudták, mi történt az NVI előtt, akkor miért titkolták el azt, és hogyan kívánják helyreállítani a jogszerű állapotot, azt, hogy “a jogsértő körülmények között benyújtott” népszavazási kezdeményezést a vasárnapi boltzárról elutasítsák, az ő kezdeményezését pedig hitelesítsék.

Pálffy Ilona még hétfőn válaszolt a levélre, és ebben azt írta, nem titkolta el az NVI székházának külső kamerái által készített felvételeket, amiket egyébként megküldtek a Kúriának is, így a bíróság értékelheti azokat a boltzárról szóló kérdések hitelesítésének felülvizsgálati eljárásában.

Kafka rémálma

Patyi András kedden válaszolt a politikusnak. A levélben, amit megkeresésre az NVI eljuttatott az MTI-hez, azt írta, a bizottság 12 taggal működő választási szerv, ami hatáskörét testületként gyakorolja, így a bizonyítási eljárást is nyilvános ülésen, tagjai több mint felének jelenlétében és egyetértésével végzi.

Hivatkozott a bizottság elnöke arra, hogy a február 29-i ülés előtt sem ő, sem a bizottság más tagja nem nézte meg a február 23-i felvételeket, így tartalmáról nem volt tudomásuk, az ülésen pedig – ahol elbírálták Erdősiné és Nyakó népszavazási kérdéseit – Nyakó meghallgatásáról, a felvételek egyes részleteinek megtekintéséről külön-külön, jegyzőkönyvi döntéssel döntöttek a tagok. Az NVB elnöke ezek alapján visszautasította “a felvételek előzetes megtekintésére és eltitkolására vonatkozó valótlan állítást”.

Nyakó miért nem ment a bélyegzőhöz?

Hozzátette, a bizottság a népszavazási kezdeményezés benyújtásának körülményeit vizsgálta az ülésen, ennek első releváns mozzanata az időbélyegző használata volt. Mivel a berendezés az NVI székházának belső terében van, az NVB a többségi döntései alapján e belső térben történt események vizsgálatát tartotta indokoltnak, az ott készült felvételeket tekintette meg.

Patyi azt írta, ezen a felvételen láthatták, hogy Nyakó bejut a székházba, majd az időbélyegző közelében nyilatkozik a sajtónak, és “saját döntése alapján, önként visszament az előtér hátsó részébe”. Megjegyezte, Nyakó a bizottság ülésén nem adott elfogadható és értékelhető választ arra, hogy miért nem maradt az időbélyegző közelében, illetve miért nem tett erre még próbálkozást sem. Közölte, a Kúriára tartozik annak megítélése, hogy jogszerű volt-e a bizottság határozata az ügyben.

Másodikán megkapta a felvételeket az MSZP

Az NVB elnöke válaszában kitért arra is, hogy az NVI biztonsági kameráinak feltételeit az NVI kezeli. A külső kamerák felvételét március 2-án megkapta az MSZP bizottságba delegált tagja, Litresits András, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének állásfoglalása után nemcsak Nyakó, hanem számos sajtótermék is, így a felvételek “nem voltak és jelenleg sincsenek elzárva sem az eljárást folytató Kúria, sem a nyilvánosság elől”.

Patyi arról is tájékoztatta Nyakót, hogy a bizottság határozatainak felülvizsgálatára csak a Kúriának van hatásköre, a bizottság meghozott döntéseit nem jogosult visszavonni vagy módosítani. Ezeken túl visszautasította a politikusnak a nagy nyilvánosság előtti, “rágalmazó és vádaskodó kijelentéseit”, mivel azok “valótlanok és minden tényszerűséget nélkülöznek”. Azt írta, az NVB elnökeként feladatait minden esetben a választási és a népszavazási eljárásra irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően látja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik