A legtöbb magyar párt már reagált a Brüsszelt ért terrorakcióra, ami 34 halottal és több mint 200 sérült járt eddig. Elítélték a támadást, részvétet nyilvánítottak, de más-más tanulságot vontak le. Szokás szerint Gyurcsány Ferenc gurította a legmerészebbet.
Fidesz: a bevándorláspárti baloldal a hibás
A Fidesz-frakció szerint a terror és a bevándorláspárti politika európai polgárok életét követeli. A kormánypárti frakció közleményében osztozott a terrortámadásban elhunytak hozzátartozóinak gyászában. “Ez nemcsak Brüsszel, hanem egész Európa és minden európai ember gyásza és fájdalma” – fogalmaztak.
Kiemelték, hogy a támadássorozat nem az első jele annak, hogy Európában valami végképp megváltozott. Az illegális bevándorlás és a bevándorláspárti politika terrort hozott Európába, a bevándorláspárti politika az európai polgárok mindennapi biztonságát fenyegeti és európai polgárok életét követeli.
A Fidesz szerint “most álszent nyilatkozatokat tevő magyar baloldali pártok és politikusok is azok közé tartoznak, akik támogatják a bevándorlást, a bevándorlók betelepítését, kezdettől lebecsülték a terrorveszélyt és megtámadták a kormány minden – a magyar emberek biztonsága érdekében – hozott intézkedését”.
KDNP: szimbolikus helyszínek
Egy Európa elleni újabb támadási kísérletként értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a reggeli brüsszeli robbantásokat. A kisebbik kormánypárt nevében Hölvényi György EP-képviselő döbbenetesnek és elszomorítónak minősítette a történteket. A KDNP részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt.
Kiemelték ugyanakkor, azt sem szabad azonban elhallgatni, hogy ez egy Európa elleni újabb támadási kísérlet. Erre utal, hogy a robbantások mind szimbolikus helyszíneken történtek – magyarázta a politikus, aki szerint a további támadásokat csak összefogással lehet kivédeni.
DK: kevesebb nemzetállami önzés
A Demokratikus Koalíció (DK) mélységesen elítél minden erőszakot, terrortámadást – jelentette ki Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának DK-s tagja a testület keddi, zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Gyurcsány Ferenc pártelnök pedig a Facebook-oldalán közölte: A terrorra kemény és erős Európa a válasz. “Kevesebb nemzetállami önzés, nagyobb közös erő. Jól döntöttünk, amikor a Fidesszel megszavaztuk az Iszlám Állam elleni közös szövetségesi fellépésben való részvételt. A terroristákkal nem megbékélni, hanem harcolni kell ellenük. Vélhetően az Iszlám Állam csapott le ma Brüsszelben – harciaskodott a korábbi kormányfő.
Szerinte meg akarják ölni mindazt, amit Európa jelent: a szabadságot, a demokráciát, egymás tiszteletét. Hozzátette, “miközben a mértékletességben hiszek, mértékletesség kell a mértékletességben is, aki szabad világunkat fenyegeti, azokkal szemben erővel kell fellépni. Közösen, határozottan.”
Végül együttérzését fejezte ki és mielőbbi felgyógyulást kívánt a sérülteknek.
LMP: az egész EU-t támadás érte
Az LMP szerint az Európai Unió egészét érte támadás kedden Brüsszelben, a közösség tagjai pedig csak akkor tudnak megbirkózni a problémával, ha képesek közösen fellépni ellene. Gál József, a párt szóvivője kedden mély részvétét fejezte ki a terrortámadásokban elhunytak hozzátartozóinak és jobbulást kívánt a magyar sebesülteknek is.
Kiemelte, a túl gyors következtetések levonása előtt fontos látni, hogy az unió csak közös fellépéssel birkózhat meg a problémával. Az LMP szóvivője a szükséges intézkedésekre példaként említette az európai titkosszolgálatok együttműködésének hatékonyabbá tételét. A párt társelnöke, Schiffer András amúgy épp Brüsszelben tartózkodik.
Együtt: összefogni a gyűlölet ellen
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja is elítélte a támadásokat, amik során, a párt szerint, nemcsak a belgákat, nemcsak az Európai Uniót, de az egész nyugati civilizációt érte brutális támadás. Részvétükről biztosították az ártatlan áldozatok hozzátartozóit, és a Nyugat “szabadságban hívő és szabadságszerető népeit”.
Az Együtt bízik abban, hogy a bűnüldöző szervek a lehető legrövidebb időn belül megállapítják a tettesek kilétét, felderítik indítékaikat, és az európai közösség megfelelő válaszlépéseket lesz majd képes tenni. Magyarországnak és a magyar kormánynak kötelessége, hogy saját eszközeivel támogassa az ezzel kapcsolatos belga és nemzetközi erőfeszítéseket.
A történtek ismét rávilágítanak, hogy az arctalan és barbár terror ellen csak nemzetközi együttműködés keretében lehet küzdeni, egyetlen ország sem képes egyedül kezelni a válságot. A gyűlölet ellen mindenkinek kötelessége összefogni, és ha kell, harcolnunk is kell ellene, mert a szabadságnak és egymás kölcsönös tiszteletének nincs történelmi alternatívája – közölték. Egyúttal bejelentették, hogy az Együtt kedden 18 órakor a budapesti belga nagykövetség előtt mécsesgyújtással emlékezik az ártatlan áldozatokra.
PM: nem kell a hangulatkeltés
A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint nincs mentség a terrorra. Az ellenzéki párt így reagált a brüsszeli robbantásokra a közleményében, amiben elítélte a támadások elkövetőit és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, valamint mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek. A PM felszólította a kormányt, hogy “hangulatkeltés nélkül” tegyen meg mindent a magyar sérültek ellátásáért.