Belföld

Felfüggesztettet kapott a zalai érettségiző, aki meg akarta vesztegetni tanárát

Anyját, mint bűnpártolót pénzbüntetéssel sújtották.

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek egy zalai fiatalt, az édesanyját pedig bűnpártolás miatt pénzbüntetésre, mert 20 ezer forinttal meg akarták vesztegetni az érettségi dolgozatot javító tanárt – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t. A diákot a bíróság előzetes mentesítésben részesítette, vagyis nem számít büntetett előéletűnek, de az ítélet esetében nem jogerős, mert enyhítésért fellebbezett. Édesanyja ugyanakkor tudomásul vette az ítéletet, így az jogerőssé vált.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a lenti fiú – a vádirat szerint – tavaly májusban középszintű matematika írásbeli érettségi ismétlő vizsgát tett a zalaegerszegi Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközépiskola és Szakiskolában. A dolgozatok javítására, így a pontszám előzetes kialakítására egy matematika-informatika szakos tanárnőt jelöltek ki. A javítás után lehetőség volt a dolgozat megtekintésére, amellyel élt is a fiatal. Miután megnézte, a pedagógus visszatette azt egy borítékba és elzárta. Pár nappal később a diák ismét látni akarta munkáját. Kihasználta, hogy a tanárnő nem áll folyamatosan mellette, így a dolgozatát tartalmazó borítékba egy kisebbet tett, benne 20 ezer forinttal. Azt akarta, hogy a pénzért cserébe a pedagógus javítsa fel a dolgozatát, ezért megkérte, hogy mindenképpen nézze meg még egyszer a munkáját, hátha talál benne plusz pontokat. A pedagógus ismét eltette a borítékot.

A fiú édesanyja két nappal később telefonon felhívta a tanárnőt, elmondta, hogy egyedül neveli a gyermekét, akinek nagy szüksége lenne a felvételijéhez a megfelelő pontszámra, ezzel együtt a sikeres matematika érettségire is. Végül megkérdezte, hogy megtalálta-e a nagy borítékban elhelyezett kis borítékot. A pedagógus ekkor értesítette az iskola igazgatóját, aki felbontotta a – már az érettségi elnöknél lévő – dolgozatot tartalmazó borítékot, amelyben megtalálta az elrejtett összeget.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik