Belföld

„Remélem, 34 éves koromra újra járni fogok”

Több mint három évig azt sem tudták, miért bénult le másfél év alatt szinte teljesen. Most végre van diagnózis és kezelés. 31 éves, abban bízik, három év múlva kiszállhat a kerekesszékből.

Tavaly októberben mutattuk be a székesfehérvári Brechler Ottót, aki bő három évvel ezelőtt még Németországban dolgozott villanyszerelőként. Haza kellett jönnie, mert az egyik lába elkezdett gyengülni. Gyógyíthatatlan izomsorvadást állapítottak meg, de kiderült, tévedtek. Ősszel még orvost keresett, aki kideríti, mi a baja, és ápolót, aki tehermentesíti édesanyját és segíti őt mozgatni, hogy a még működő izmokat mentse. Akkor barátaival együtt mesélte el, mi történt vele:


Azóta a Ritka Betegségek Intézetében sikerült végre kideríteni, mi a baja.

Az új diagnózisa: CIDP Multifokális motoros neuropátia. Ez egy autoimmun folyamat, első körben az ideg burkolata sérül, majd maga az idegszál is. A kiváltó okot nem tudni.

Kétfajta kezelés létezik rá. Az egyik, hogy kiszűrik a vérből a károsító antitesteket, de azzal a módszerrel, egyéb hasznos anyagok is kiválnak, így erősen gyengíti az immunrendszert. A másik, az intravénás kezelés, ez semlegesíti a káros antitesteket. Ez egy viszonylag friss módszer. Nagyon drága, de a tébé fedezi hathetente. Ezt kapja Ottó. Szerinte már van némi eredmény:

Még csak apróbb változások vannak. Például tudom valamelyest mozgatni a lábfejeimet és meg tudom feszíteni az egyik bicepszem.

Az orvosa szerint nyárra várhat látványosabb javulást. Azt senki nem garantálja neki, hogy teljesen felépülhet, mert nem tudni, hogy mennyire sérültek az idegek. Az is hosszú idő, hogy a leépült izmokat újraépítse sok tornával. Ottó ennek ellenére azon van, hogy újra a régi lehessen:

Abban bízom, hogy három és fél év múlva újra járni fogok. A keleti gyógyászat szerint annyi idő a felépülés, mint amennyit a betegségben töltöttél. Nálam a fordulatig, mire elkezdtük a kezeléseket, ennyi telt el.

Ismer egy 38 éves férfit, akinek ugyanez a betegsége, de nála rögtön észrevették, hamar elkezdhette a kezeléseket, nem teltek el évek egy rossz diagnózis miatt. Ő ugyan tolószékig sem jutott, de tud járni, igaz, kicsit bicegve, és vezetni is képes.

Ottót nagy lázban tartja, hogy május körül megalakul az Életrevalók Alapítvány a barátai segítségével. Ezzel egyrészt az ő megélhetését szeretnék segíteni, adományt gyűjteni az ápolására, gyógytornákra, vitaminokra és olyan segédeszközökre, amiket a tébé nem fizet.

A barátai most is sokat segítenek neki, az ápolási díjat is ők adják össze minden hónapban.

Ősz óta két bevált ápolója volt, az egyik terhes lett, ezért nem tudta tovább vállalni Ottó emelgetését, a másik pedig most kapott egy jobb állást, így áprilistól ismét új embert kell találni.

Olvasói sztorik