Juhász Zoli 2014 ősze óta szinte minden hétvégéjét a borsodi, hevesi mélyszegénységben tölti. Egy napra csatlakoztunk hozzá mi is. Kora reggel Jászberényben találkozunk egy takarmányboltban. Teherautója már megtöltve zsákokkal. Már csak a nyulakat kell felkészíteni a biztonságos utazásra. Alaposan körbepókozza az állatokat rejtő ládákat, és elindulunk Igricire.
A negyvenes évei elején járó mérnök kedvenc témája a környezetvédelem, a természetvédelem és a fenntarthatóság. Megállás nélkül sorolja a megdöbbentő adatokat, milyen pusztítóan élünk. Például, hogy fejenként évente 420 kiló szemetet termelünk, ezzel pedig mi magyarok meg tudnánk tölteni egy Miskolctól Hannoverig érő vasúti szerelvényt. Azt mondja, ő igyekszik a legkisebb kárt okozni:
Nálunk nejlonzacskó nincs. Nem iszunk ásványvizet, mert műanyag palackban lehet csak venni. Mézet is csak üvegeset veszünk. Kaját nem dobunk ki. A csapok energiatakarékosak, az áramfogyasztásra nagyon figyelünk.
Ezzel azonban nem elégszik meg, nagyban gondolkodik:
4-5 éve kezdtem firkálgatni egy fenntartható falu tervét. Ebben tulajdonképpen lekoppintjuk a természet körforgását. A természet ugye nem képez hulladékot. Bizony a szarból melegvizet és áramot is tudunk csinálni.
Elmagyarázza, hogy az állat mellékterméke, a trágya biogázerőművekben hasznosítható. Aztán a trágya maradékából giliszták bevetésével humusz készül, ami a növények fejlődését segíti, a gilisztákat pedig megeszik az állatok. Ebből a körből tehát lehet hús, zöldség, áram, hő és még akár plusz pénz is.
Az általa megálmodott faluban állattenyésztésre, növénytermesztésre, megújuló energia használatára is konkrét tervei vannak. Részletesen kidolgozott mindent a háztáji gazdaságoktól a falusi turizmusig. 2000 fősre modellezte elképzeléseit, de működhet nagyobban és kisebben is.
Minden egy Mikuláscsomag-adományozással indult
Zoli keményen politizál, blogot is ír. Blogja népszerűségét vetette be, amikor hallotta, hogy Fulókércsen szükség lenne 300 Mikulás-csomagra. Felhívására egy teherautót megtöltő adomány érkezett. Adott belőle más szervezeteknek és vitt más északkelet-magyarországi településekre is. A sikeren felbuzdulva csapatot épített, és hirdetett egy ruhagyűjtési akciót is. Nyolc és fél tonnányi adomány jött össze nagyon rövid időn belül. Ekkor döntött, hogy megvalósítja dédelgetett álmát ott, ahol ilyen nagy a szükség.
Nehezen indult a projekt. Az első nagycsalád, akikkel a fenntartható állattartást indította volna, az utolsó pillanatban visszalépett, mert megijedt a pletykáktól, hogy ha ő ebbe belemegy, akkor elveszik tőle a gyermektámogatást. Talált azonban hamar más jelentkezőt Pélyen. Ott első lépésként építettek egy ólat, nem is akármilyet.
Egyszerűen felépíthető trapézlemezekből, cseréplécből és zsalutéglából. Mobil és olcsó. Hatot építettünk eddig, egyenként százhatvanezer forintból, ami a hagyományos építéssel a háromszorosa lenne.
Megérkezünk az első állomásra. A kerítés nélküli udvaron füstöl a trágya a fóliasátrak előtt. Pesti uraknak ez csak egy szarkupac lenne, de akik ezt most körbeállják, kincsként tekintenek a halomra.
Börcsök Sándor egy másik autóval érkezett, futtában Zoli így mutatja be:
Ő is olvasta a blogot, később adományozott. Ma meg már össze vagyunk nőve.
Sanyi egyébként pénzügyi tanácsadó, de itt szenvedélyes mezőgazdász. Diplomáit, hét nyelvtudását is ebben a témában szereti kamatoztatni, minden szükséges infót megszerez a világból. Rajong mindenért, ami a kertben történik. Izgatottan osztja meg velem, hogy itt még lila brokkoli, fekete paradicsom, meg dinnyeízű paradicsom palántát is termesztenek.
A főszereplő itt Dudás Attila. Ő a fóliasátrak gazdája. Azt meséli, Zolival ő is adományozáskor ismerkedett meg:
Amikor találkoztunk, elmondtam, hogy hét éve termesztek palántákat. El akartam már adni mindent, mert ott tartottam, ha a fóliára költök, nem tudok enni adni a családnak. Zoli először adott pénzt, aztán tervet és célt. Ma már úgy néz ki, megélhetünk a kertészetből.
Zoli örömmel állt Attila mellé. Segít piacot találni is. A palántákból megy majd innen egy soroksári közösségi kertbe, ahonnan a termés egy része pesti luxusétterembe kerül, a többit azok kapják, akik foglalkoznak vele. Adnak majd el palántát a piacokon, de adományoznak is belőle.
150 család kap az itt megtermelt negyedmillió palántából, ingyen, hogy a saját kertjében megtermelje magának a zöldséget. Negyvenezret osztunk ki májusban. Adhatnánk ehelyett pénzt is, de ha jól gazdálkodnak, dolgoznak az adománypalántával, akkor ez többet fog nekik érni, és a család ellátásán kívül juthat eladásra is.
Attila gyorsan bevezet a trágyából készült melegágy titkaiba, amit ő még az édesapjától tanult, aztán bemegyünk a házba, hogy megmutassa legféltettebb kincseit.
Van tűzifa?
– kérdezi Sanyi utalva arra, hogy amikor először találkoztak januárban, annyira fáztak bent, hogy inkább kimentek beszélgetni. Az udvaron melegebb volt, hat fok.
Attila kipakolja a konyhaasztalra a magokat. A három férfi úgy nézegeti, mutogatja a kis zacskókat, mintha kisfiúk kapták volna meg régóta vágyott kisautóikat. Zoli szerint tényleg nagy érték hever előttünk:
Ez itt két közmunkás egy évi jövedelme. Ez maga a jövő!
„Magyarország sokkal gazdagabb lehetne, mint Hollandia”
Továbbállunk. Miskolcon beugrunk egy fűrészgépért, amit az ólak építéséhez használnak majd Fulókércsen. A következő állomás: Szalonna. Menet közben át kell esnem egy gyorstalpaló tanfolyamon a csirketenyésztésről. Felmerül a kérdés, honnan tudja mindezt egy mérnök. Persze, tanul. Naponta két órát képzi magát.
Zoli azzal is sokat foglalkozik, milyen kiaknázatlan lehetőségek vannak itthon:
Magyarország még mindig rendkívül gazdag, annak ellenére is, hogy az elmúlt 20 évben alaposan lerabolták. Hollandia fele akkora, mint hazánk, és a mi termőterületünk 10 százalékkal nagyobb Hollandia egészénél. Mégsem tudjuk felmutatni a töredékét sem annak, mint amivel a hollandok Európa vezető mezőgazdasága. És akkor arról ne is beszéljünk, hogy tengernyi víz van az ország alatt, amit nem fenntarthatóan használunk.
Szerinte olyanok az energiaforrásaink, hogy és politikusok helyett szakértők dönthetnének sok kérdésben.
A geotermikus vagyonunk felmérhetetlen. A biogáz potenciálunk elképesztő. Ha ezeket kiaknáznánk, az lenne az igazi rezsicsökkentés, nem az, amit a politikusok rizsáznak.
Zolit kimondottan dühíti a közmunka, szerinte csak adóalappá tettük a segélyt. Az állami balból a jobb zsebbe került a pénz, csak adózva.
1000 milliárdot terveznek a közmunkaprogramra elkölteni. Ezer falunak lehetne ez egyenként egymilliárdos támogatás. Abból lehetne valami fenntarthatót is létrehozni. Ezeknek a településeknek egy része most évi 30-50 millióból tengődik.
Segéllyel, adománnyal vagy rosszul fizetett munkával konzerválták bennük a gondolatot, hogy nem éri meg bármit is tenni. A gaz felveri a kerteket, nem tartanak állatot, a helyi boltban vesznek zöldséget. Méregdrágán, gyakran uzsorahitelekből. Ugyanakkor ismerek olyan férfit, aki Pest, Szeged és Záhony között ingázik, és így ha összehoz 120-170 ezret, már boldog. A többség ezt nem is vállalja, de érthető. Ezeken a területeken a helyi munkahelyek létrehozása segítene, de ez senkinek sem érdeke, mert a közmunka zsarolhatóvá, irányíthatóvá teszi az embereket, és a helyi új földesuraknak jól jön az olcsó napszámos.
Szalonnán színes állatképekkel díszített épületnél parkolunk le. Itt az ERJ egyesület működik Horváth Zsolt irányításával. Miközben főállásban a MÁV-nál dolgozik. Ő veszi át a messziről utaztatott nyulakat. Nagyon örül, hogy újra benépesülnek az eddig üresen tátongó ketrecek.
Zsolt büszkén vezet a disznóólakhoz és a baromfiudvarhoz és közben elmeséli, hogy Zoli segítségével az állomány megduplázódott, holott korábban már a felszámoláson is gondolkodtak. Jelenleg négyszáz állat, liba, kacsa, tyúk, disznó és nyúl van a telepen.
Itt is takarmánnyal és pénzzel segíti Zoli a munkahelyteremtést. Zsolt szerint, jobb azoknak, akik ide járnak, mintha árkot tisztítanának.
Negyven embernek adok munkát. Közmunkában dolgoznak, de nem napi nyolc órában, hanem reggel és este két órát.
Zoli hozzáteszi, hogy idővel még jobb lesz a helyzet:
Ez most olyan, mint a téesz, bejárnak az emberek dolgozni. A cél, hogy vállalkozóvá tegyük őket.
Terveznek költözést nagyobb helyre, ide is hoznak palántákat, helyi termékbolton is gondolkodnak és falusi turizmust is szeretnének.
Ötször annyi ment ki, mint amennyi bejött
Szalonnát elhagyva erdős, dombos, kietlen tájakon kanyargunk hosszan. Zoli előre figyelmeztet, hogy ha a térképről nem is megyünk le, a térerőt lehet, hogy valahol el fogjuk hagyni.
Útközben arról panaszkodik, hogy a szegényeknek Például 150-200 ezer forintos képzéshez kötik az agrárpályázatokat.
Nagyon sokrétű programjának arról az eleméről is beszél, amikor családoknál tesz ki csirkét, birkát, malacot. Tehát az állatot ő adja és a tartást is kifizeti.
Nem találtuk fel a spanyolviaszt. Ez a klasszikus bértartás. A gazda keres ezzel. Nem minimálbért!
Azt mondja, egy kisgazdaság beindítása egymillió forintba kerül, de eltart egy családot. Zoliék az elmúlt másfél évben több mint tízmilliót költöttek munkahelyteremtésre, arra, hogy embereket kimozdítsanak a mélyszegénységből. Adományból ennek csak töredéke, két és fél millió sem jött össze.
Pélyen és Hevesen kilenc családnak adott állományt. Első körben a legolcsóbb fajtákat, hogy tesztelje, hogyan birkóznak meg a feladattal. Mindannyian kiállták a próbát, annyira, hogy még az elhullott állatokat is megtartották, hogy megmutassák, nem ették meg. Ezek a családok most új állományt kapnak, amiből elláthatják a családjukat és akár el is adhatnak belőle.
Segítünk nekik ólat építeni is, és tanítjuk őket a fenntartható mezőgazdaságra és vállalkozni.
Harmad-negyedrangú utakon a szlovák határ mentén apró, nagyon szegény falvakon át vezet az út Fulókércsre. Ha szemből is jön egy autó, félre kell húzódni, hogy elférjünk. A faluba érve gyorsan összefoglalja Zoli a főbb tudnivalókat.
Ezt az 500 lelkes települést nagyon jó emberek lakják. 95 százalékuk cigány. 130 családból 50 állattartó.
A polgármester és fiaival, illetve az általuk vezetett önkormányzati tulajdonú gazdasággal dolgoznak együtt itt Zoliék. Ide kérték a korábban említett Mikuláscsomagokat. Jött az adomány, és a találkozásból szakmai együttműködés lett.
Ők most például kikevertek nekem egy egyedi disznóállományt, én meg épp hoztam egy szalagfűrészt nekik, meg fél tonna takarmányt. Gyakran segítek, ha megszorulnak.
Mata Miklós, a nagyobbik fiú szakirányító itt, láthatóan szerelmes a munkájába, a mezőgazdaságba. Szenvedélyesen beszél a malacok tartásáról, keresztezéséről, mutogatja, melyik állatról mit kell tudni. Itt olyan becsben tartják az állatokat, hogy a malacok fialásakor például hazaküldik az embereket, hogy ne legyen hangzavar.
Sötétedik, ideje visszatérnünk Budapestre, Zoliéknak viszont még két másik faluba is el kell jutniuk, letenni a malacokat és a takarmányt a gazdáknál. Bepakolják a visító állatokat a teherautóba és mi jobbra, ők balra.
Az egyébként építési vállalkozóként dolgozó Zolinak ez az időszak biztosan nem a pihenésről szól.
Másfél év alatt 4-5 szabad hétvégém volt, de a család már megszokta az elmebajomat. Sőt, azt is, hogy a lányomnak félretett pénzt befektettem a nagy álmomba.
De hiszi, hogy ezzel mindenki jól jár idővel. Úgy számol, hogy 10-12 gazda már idén nyárra rentábilissá válik. A mindössze fél év alatt kihelyezett 2500 állat, az új épületek és a kapcsolatok abszolút reményt adnak, hogy lesz fenntartható falu a mélyszegénységben, nem is egy.
