Belföld

Tiltott határátlépés: százhatvankét eljárást kezdeményeztek

Százhatvankét menekült bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt az elmúlt hat napban, tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a vádiratok szerint az elkövetők közül száznegyvenketten a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, míg húszan átmásztak a kerítés alatt vagy felett.

Az elkövetők közül – akik mind beismerték a bűncselekmény elkövetését – negyvennyolcan pakisztáni, harmincöten iráni, húszan koszovói, tízen afgán, kilencen nepáli, heten tunéziai, hatan-hatan marokkói, illetve szír, négyen-négyen albán, illetve iraki, hárman-hárman algériai, illetve etióp, ketten-ketten szerb, indiai, illetve palesztin, míg egy migráns bangladesi állampolgárnak vallotta magát. Negyvennégyen Ásotthalomnál, harmincketten Kelebiánál, huszonkilencen Röszkénél, egy ember Mórahalomnál, a többiek, összesen ötvenhatan ismeretlen helyen léptek magyar területre.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta 2126 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg öt terhelt esetében határzár megrongálásának bűntette miatt kezdeményezett gyorsított eljárást a Szegedi Járásbíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik