Belföld

Filmbe illő ékszerlopás Csepelen – Ketten előzetesbe kerülhetnek

Harmadik társukat továbbra is keresik.

A csepeli ékszerlopás két gyanúsítottjának előzetes letartóztatását indítványozza az ügyészség. Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette – ezért folyik ellenük eljárás. Az ügyészség álláspontja szerint mindkét férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, ezért a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése indokolt. Arról, hogy egy hónapra rács mögé kerülnek-e, szerdán dönt a bíróság.

A hétköznapi kísérletnek semmiképpen sem nevezhető akciót hétfőre virradó éjszaka ejtette meg a tolvajtrió. A csepeli bevásárlóközpontban lévő ékszerbolt utcai frontjának falát szakították ki autójukkal. Ezután berohantak, összeszedték amit tudtak, majd elmenekültek. A menekülő autósokat a helyszínre siető rendőrök próbálták megállásra bírni, de ők inkább Szigetszentmiklós felé vették az irányt. Ám pechjükre balesettel zárult a “kaland”: a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett és a kocsi előbb villanyoszlopnak hajtott, majd árokba csapódott. Két tolvajt a helyszínen elkaptak, harmadik társukat azonban azóta is keresik.

A 24.hu úgy értesült, több mint ötmillió forint értékben pakoltak össze ékszereket az üzletben, a zsákmány nagy része előkerült.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik