Belföld

Megtalálta a Blikk Orbán Nárcisz (6) megmentőjét

A lap szerint politikai csata áldozata lett a miniszterelnök kutyája.

Egy gyönyörű kuvasszal pózolt szerdán reggel Orbán Viktor, a Facebook-oldalán közzétett kép fölé azt írták: „Nárcisz és én is egyetértünk az állatvédők céljaival”. Alig két órával később jelent meg a Blikk honlapján egy cikk, melyben személyesen a miniszterelnök mondta el, hogy hat éve van mellettük a kutya, és egy nap arra mentek haza felcsúti házukba, hogy vérbe fagyva fekszik a kertben, szétverték valamivel a fejét. Sokáig harcoltak életéért az orvosok, sikerült megmenteni, de maradandó sérülései vannak, fél szemét is elvesztette.

A Blikk cikkéből kiderül, hogy a történettel nem is annyira titkolt szándéka volt a miniszterelnök köreinek elnyerni a múlt szombaton demonstráló állatvédők szimpátiáját. Csakhogy több sajtóorgánum is felfigyelt arra, hogy Nárcisznak korábban nyoma sem volt az Orbánékról született bulvárcikkekben vagy a kormányfő Facebook-oldalán, sőt, pár éve a Bors azt írta: a miniszterelnök sajnálkozott is, hogy nincs elég ideje arra, hogy legyen egy kutyája.

Azóta az Indexen megjelent, hogy Orbán Gáspár vitte be a kutyát 2010 júniusában a Budai Kisállat Klinikára, miután összeverve rátaláltak a felcsúti ház kertjében. A Blikk beszélt azzal az állatorvossal is, aki megmentette Nárcisz életét. Idéznénk a cikk első mondatát:

Szerencsére a félvakká vált Nárciszt (6) nem zavarja, viszont a miniszterelnök családját annál inkább bánthatja, hogy kétségbe vonták egyes hírportálok szegény Nárcisz létezését is.

Az állatorvos, akit Assoc. Prof. Dr. Juhász Csabaként mutat be a Blikk, azt mondta: Orbán Viktor feleségével és Gáspár fiával naponta látogatta a kutyát. Az nem derült ki, hogyan szerezte Nárcisz a sérülést, de Juhász  kijelentette: „felháborító, hogy politikai ügyet kreálnak egy állat kínjaiból”. Azt is mondta, hogy „a miniszterelnök kutyájának létezését kétségbe vonó portálon hozzászólásban azonnal jelezte, hogy ő végezte az Orbán család kedvencének életmentő operációját, de törölték bejegyzését”. Az nem derült ki, melyik portálról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik