Belföld

Milliós festményeket loptak el egy budapesti lakásból – Videóval

Az értékes képekre végül Balatonfőkajáron találtak rá  - több másikkal együtt.

Két értékes festményt loptak el egy VIII. kerületi, József körúton lévő lakásból. A képeket február 4-én a hajnali órákban emelték el, a betörők ráadásul vitték az ékszereket is.

A kocsit, amelyet a tolvajok használtak, sikerült azonosítani a rendőröknek. Ez vezetett végül a trió lebukásához. Az autót ugyanis az egyenruhások múlt szombaton, a hajnali órákban kiszúrták a József körúton. A benne ülő három – 35, 36 és 50 éves – budapesti férfit igazoltatták, majd előállították. Kiderült, a bűncselekményben érintett egy negyedik ember is.

A balafonfőkajári férfinál kedden jelentek meg a nyomozók és házkutatást tartottak. Megtalálták otthonában a két több millió forintot érő festményt, illetve további képeket és műtárgyakat. Utóbbi alkotások azonosítása, tulajdonosaik felkutatása jelenleg is zajlik.

A négy férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.  A három betörő ellen lopás bűntette, a balatonfőkajári férfi ellen pedig orgazdaság miatt indult eljárás. Az illetékes bíróság a 36 éves férfit házi őrizetbe helyezte, társai azonban szabadlábon védekezhetnek – tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Olvasói sztorik