Az elmúlt hetekben a pedagógusok álltak azon társadalmi csoportok élére, amelyek követeléseiket kikényszerítenék a kormányból. Az egészségügyi, a közlekedési és a szociális szféra dolgozói ugrásra készen várják, hogy a mostani hullámon képesek legyenek társadalmi támogatottságot szerezni. A kormánynak egy eszköze van, ha a különböző társadalmi csoportokat „széttartja”, nem engedi, hogy térben és időben összeérjenek követeléseik. Ez mintha most nem sikerülne, vagy esetleg hazárdjátékot űz a kormány? Ezt vizsgálta legfrissebb elemzésében a Policy Agenda, amely egy hónapja még ezt írta.
Az elmúlt öt évben soha nem voltunk ennyire közel ahhoz, hogy valódi, az ország életére is hatással levő sztrájk legyen, mint ma. De még mindig messze vagyunk egy általános sztrájktól. Ezt nem csak a „magyar néplélek” akadályozza meg, hanem az is, hogy a közélet iránt aktív társadalmi rétegben a kormánypártok támogatottsága jelentős, azaz egyes követelésekhez még lehet társadalmi támogatottságot szerezni, de egy általános, kormányellenes megmozduláshoz aligha.
Azóta erősödtek a tiltakozások. Elkezdődött Miskolcon a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja. A Volán társaságoknál nincs béralku és – a BKV-hoz hasonlóan, ahol még létszámleépítést is bejelentett a cég – sztrájkbizottság alakult. A MÁV szakszervezetei február 20-ig adtak határidőt, hogy legyen megállapodás. Demonstrációval fenyeget a víziközmű-szolgáltatók szakszervezete és a közszféra meghatározó részében is sztrájkhoz közelít a helyzet.
Jelenleg több mint 400 ezer elégedetlen munkavállalót számolt össze a Policy Agenda, amely szerint az elmúlt évek tanulsága az volt a hatalomnak, hogy ha képes az elégedetlen társadalmi csoportokat izolálni, akkor három eszközzel könnyedén felülkerekedhet egy ilyen helyzeten.
A három eszköz:
· politikai színezetet adni az eseményeknek: aki az elégedetlenkedést szítja csak az ellenzék „megbízásából” cselekszik. Az ellenzék egyszerre lehet belföldi (elmúlt nyolc év akar visszajönni) és külföldi („sorosozás”).
· csoportok megosztása: miután nem homogén tiltakozókról van szó, ezért könnyen találni olyat, aki kompromisszumkész, akivel lehet tárgyalni. Ezzel csökkenteni lehet az egységes fellépést, belső viszályra adhat okot.
· társadalmi irigység felélesztése: a társadalmon belüli megosztottságra könnyen rá lehet játszani. Az elégedetlenkedők követeléseit béremelési követeléssé kell leegyszerűsíteni. Ebben az esetben: „az adófizetők pénzét nem szórhatjuk” magatartást veszi fel a kormány.
Az elemzés szerint a kormány a pedagógusoknál mindhárom eszközzel élt, és van a kezében még egy ütőkártya, a jokerként használható menekültkérdés. A menekültügy napirenden tartását a kormány azért erőlteti, mert leegyszerűsítő értelmezése szerint a terrorveszély miatt nem lehetnek belföldi politikai viták, társadalmi feszültségek, demonstrációk, sztrájkok. A következő hetek nagy kérdése, hogy fenn tudja-e tartani a kvázi háborús hangulatot a kormány, miközben abból a választók a mindennapokban semmit nem éreznek.
A Policy Agenda szerint ez a politika nagyon kockázatos, kellő időben megkötött kompromisszumokkal még megoszthatta volna a tiltakozókat, de a miskolci tüntetés „vízválasztó” volt, azóta a kormány már nem alakítója a folyamatoknak.
A demonstráció előtt lehetett volna olyan eszközökkel élni, amivel a köznevelési kerekasztal kapcsán próbálkozik a minisztérium. De ez most már nem látszik hitelesnek! Főleg azért, mert nincsenek még olyan kész megoldási javaslatai a kormánynak, amelyekkel hitelesíthetné tárgyalási szándékát. Ennek elmulasztása, a több hetes fáziskésés komoly politikai következményekkel járhat.
A miskolci, majd a szombati, budapesti demonstráció is nagy tömeget mozgatott meg, másrészt több társadalmi csoport talált egymásra a követeléseivel. Ha a közlekedési ágazat (MÁV, Volán) szakszervezetei az ország életére kiható sztrájkot képesek szervezni, az lökést ad a pedagógusoknak, a szociális szférában és az egészségügyben dolgozóknak is. Az elemzők szerint a kérdés továbbra is az, kormány képes-e változtatni eddigi stílusán, megegyezni az egyes csoportokkal, elkerülve, hogy egymás sikeréből táplálkozzanak az elégedetlenek. Ehhez nyilvánvalóan változtatni kell a „majd megunják és hazamennek” hozzáálláson.
