Belföld

Százötvenöt határsértőt utasított ki a szegedi bíróság

Az illegális bevándorlók a megrongált kerítésen csúsztak át.

Százötvenöt ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság a múlt héten – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, két vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a bíróság, a kiutasítás mellett, 133 vádlottat egy, húszat pedig kettő évre kiutasított Magyarországról.

A vádlottak – akik többségében szomáliai, pakisztáni, iráni és szír állampolgárságúnak vallották magukat – a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt, illetve felett átbújva léptek illegálisan magyar területre.

A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását.

A szóvivő kitért arra, hogy az elmúlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra tíz menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett. A folyamatban lévő ügyek közül 17 hatályon kívül helyezéssel, míg egy-egy megszüntetéssel, illetve áttétellel fejeződött be. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik