Belföld

Újra bíróság előtt a szocialista alpolgármester: milliárdos visszaélés a vád

Hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával indul büntetőper Fürst György egykori, vagyongazdálkodásért felelős VI. kerületi szocialista alpolgármester és 23 vádlott-társa ellen kedden a Fővárosi Törvényszéken.

A vád szerint a Fővárosi Önkormányzatok Társulása az érintett önkormányzatok parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a Centrum Parkoló Kft.-vel, amely alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe.

Az ügyészség szerint a kiszervezett tevékenységek, megrendelt szolgáltatások gazdaságilag indokolatlanok, hátrányosak voltak, a vádlottak 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak.

Ezen túlmenően egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentése érdekében.

A Fővárosi Törvényszék az MTI érdeklődésére azt közölte: F. György elsőrendű vádlottat az ügyészség 2 rendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, részben bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja, további 23 társát pedig szintén hűtlen kezelés, sikkasztás, adócsalás és más bűncselekmények elkövetésével.

Fürst György és tucatnyi társa ellen már 2011-ben indult egy másik büntetőeljárás az Andrássy út 47. szám alatti, műemléknek számító palota  értékesítésével kapcsolatban, ezt 2014-ben egyesítették az Andrássy út 3. – Saxlehner-palota – eladásának ügyével. Abban az eljárásban az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg az elidegenítéseket 2004-ben megszavazó terézvárosi szocialista és szabad demokrata képviselőket, illetve a volt aljegyzőt.

Az eladások miatt indult eljárások adatai szerint a kiszemelt ingatlanokat a valós értékük feléért-harmadáért értékesítették.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik