Ha nem is a legfontosabb, de az egyik legfrissebb élmény, hogy Fodor Ibolya, a botrányokkal terhelt pécsi képviselő az RTL riportere után Önt is lemajmozta. Milyen érzés?
Egy ezüstérem jutott ebben a kis bajnokságban, de őszintén mondom, hogy semmilyen. Főiskolás korom óta vagyok kitéve címkéknek, ennél volt már sokkal súlyosabb is, ez el sem érte az ingerküszöböm. Sok másikhoz képest ez kedves megszólítás, legfeljebb a képviselőt minősíti. Ha a sajtó nem keres meg, nem is tudok róla, Fodor engem rég letiltott a Facebook-oldaláról, ahol ez történt. Nem érdemel ez szót sem többet.
Beszéljünk komolyabb bajokról. Az, hogy baj van az oktatásban, nem Miskolcon és nem pár hónapja derült ki. Miért épp most beszélgetünk két tiltakozó megmozdulás között?
Miskolcon folyt ki az utolsó csepp a pohárból. Sokan sok módon beszéltek már a kormánynak, a minisztériumnak a bajokról, de az ország mostani vezetése csak az erőből ért.
Éppen most? Mi változott 2010-11 óta?
Most jött közel a baj, sokan most jöttek rá: hiába maradnak fenn hajnalig, hiába dobják be a portfóliójukba az utolsó anyagokat, egyszerűen nem végeznek a munkával. Megjelent a tanárok életében a pedagógiai szakmai ellenőrzés, régi nevén a tanfelügyelet. A tanár először magáról mond véleményt egy nevetséges, 77 indikátoros kérdőíven.
Nevezhetjük PÖCS-nek, vagy BECS-nek, az is mindegy, kollégáktól kérnek rólunk adatokat, meg random szülőkkel értékeltetik a munkánkat. Én sok mindent megéltem már, de ez szerintem is megalázó. Ja, és az egész a portfóliónk olvasgatásával kezdődik, ami szerintem nettó jogosulatlan adatgyűjtés: ma, a listák idején ki tudja, ki mindenki olvasgatja őket.
Azért a társadalom nem tanár részének a szemében ezek apróságok. Te és még páran évek óta azért tüntettek az utcán, mert ellopják az oktatást, a gyerekek jövőjét, hogy egy korábbi megmozdulásról idézzek. Mióta is?
Azért, hogy ilyen nagyon lopják a jövőt és a közoktatást 2010 óta, egyébként 1992 óta. Szerveztem tüntetéseket a Toller László-féle pécsi iskolabezárások és az ellen is, hogy a városban 5 iskolaközpontba vonják össze az alapfokú oktatási intézményeket. Ezzel a mai napig nem értek egyet. Emiatt közmeghallgatást is szerveztem, elől ültek a fideszesek, akkor ugye mi még fideszes szakszervezet voltunk (hehe), és nagy szájjal tiltakoztak. Erre hatalomra kerültek, és az összes magyarországi intézményt összevonták. Én a kilencvenes évek óta a helyemen vagyok, a helyzet egyre romlott. Ám ennyire leépíteni a jogállamot, azon belül a tanszabadságot, a tanítás szabadságát, a szabad iskolaválasztás jogát, így rátelepedni a közoktatásra, még senki sem mert, mint a mostani kormány, pedig rám aztán senki sem mondhatja, hogy gyurcsányista lennék, vagy bolsevik-barát.
2010-ben jelent meg a koncepció, 2011-ben a törvény, amiből minden fakad, ami ma, 2016-ban kiverte a biztosítékot. Egy maréknyi tanáron kívül, akik 2010 óta az utcán vannak, hol volt eddig a többi?
Nos, először is volt egy béremelés, 2013-ban, ami 2008 óta nem volt. Sokaknál a változás bérvesztést okozott, de egy jelentős rétegnek, főleg a fiataloknak, a legalacsonyabb végzettségűeknek komoly emelést. A másik pedig az elemi rettegés: rájöttek, mit jelent az államosítás. Ha valakit ma kirúgnak, nem a városból rúgják ki, ami után elmehetett máshová tanítani, mint régen, hanem az országból rúgatta ki magát.
Több mint százezer tanárról beszélünk, azért ha egyszerre felállnak, mondjuk négy éve, és azt mondják, hogy eddig, és ne tovább, azért lehetett volna eredményt elérni.
Na ez az, ez kezdődött most el végre! Felbátorodtak a tanárok és a szociális területen dolgozók is. A fekete ruhás nővérnek is nagyon komoly szerepe volt mindebben. Ahogy elnézem, most minden elégedetlen réteg ráakaszkodott az oktatás bajára, helyesen, mert a probléma rendszerszintű. Ahogy végignéztem a pécsi színháztéren múlt szerdán, voltak egykori bányászok, dolgozók a kultúra területéről, pedig ők sem túl „tüntetékenyek”, és sok olyan kollégát is láttam, akik masszív Fidesz-szavazók voltak.
Tiltakoztak már diákok, tanárok, de hol voltak és hol vannak a szülők?
Sokáig nem hitték el, szerintem most kezd leesni, hogy hazahozza a gyereke a használhatatlan, gusztustalan könyvet, hogy megváltoznak az érettségi szabályai az érettségi időszakban. Szerintem ma már eljutott a szülői házig, hogy nagy a baj az oktatással, és nem csak az, hogy fél kréta jut egy órára. Eljutott, hogy már nemcsak hogy egyetemre lesz nehéz bejuttatni a gyereket, de már az is necces, hogy járhat-e egyáltalán középiskolába.
A két tüntetés között azonban itt volt a keddi oktatási kerekasztal, ami után egy röpke gondolat erejéig még az is felmerült benned, hogy kilépsz a PDSZ-ből.
Egy olyan szervezet tisztségviselője vagyok, amellyel egy ilyen kerekasztalt legitimáltak, és egy gimnáziumi igazgatóval, akivel saját beosztottjai sem értenek egyet. A Herman igazgatója és a PDSZ elnöke is furcsa dolgokat mondott a megbeszélés után, pedig egészségesnek tűnt az arcuk, láthatóan nem verték össze őket. Mendrey László például azzal érvelt, hogy semmire nem mondtak nemet a kormánytól, pedig bizony mondtak. A választmány ülésén is elmondtam: ez nem kerekasztalra való téma, követeléseink, távlati céljaink vannak és azonnali kármentő intézkedéseket kell tenni, de ezeket az tudja előadni, aki erőt demonstrál. Egy kerekasztal, ahová a kormány, a minisztérium gyakorlatilag saját testületeit hívja, és sikerül egy PDSZ-szel legitimáltatnia, nem ilyen.
Hiba volt részt venni rajta?
Nem teljesültek a szakszervezet feltételei, követelései, kapásból nem volt sajtónyilvános, ahogy ez kiderült, fel kellett volna állni. A Pedagógusok Szakszervezetével is megpróbálták legitimálni ezt a kerekasztalt, de az nem sikerült. Azt az országos választmánynak kell eldönteni, hogy mit lépünk ezután.
Ha gondok vannak a PDSZ-ben, és valószínűleg a PSZ-ben is van olyan pedagógus bőven, aki nem ért egyet a vezetőjével, nem lenne megoldás egy harmadik szervezet?
Nem, egyszerűen a szakszervezetet arra kell használni, amire való. A PDSZ-nek hamarosan lesz egy kongresszusa, én bízom abban, hogy ott helyre lehet billenteni a dolgokat. Megvannak erre a szervezeti keretek, az elnöknek és a vezető testületnek, a választmánynak is meg kellene hallania a tagság hangját. Mendreynek azt kell megértenie: szakszervezeti vezetőként kutya kötelessége azt csinálni, amit a többség akar, amit a tagság igényel. A fél életem, 26 évet ebben a szakszervezetben töltöttem, nem hagynám én ezt csak úgy veszni, ahogy az sem lehet cél, hogy a PDSZ ezzel a kerekasztallal együtt súlytalanodjon.
Akkor mi lenne a cél?
Azt kellene látni mindenkinek, annak is, akit a szakszervezet szóra undor fog el, hogy az tényleg egy eszköz, úgy is kellene használni. A szakma, a civilek találkozásának már van eredménye, egy követeléssorozat. Itt jön a képbe az érdekképviselet, amelynek jogszabályok adta és anyagi lehetőségei is vannak, például jogásza, ezeket a céloknak kell alávetni.
A szakszervezetek kötelessége, hogy kövesse a folyamatokat, eszközeivel segítse a követeléseket kierőszakolni a kormányból. Neki vannak fegyverei, de nem öncélúan kell ezekkel lövöldözni. Nem az lenne a lényeg, hogy éppen melyik szakszervezeti vezető arca bukkan fel kis időre a mocsárból. Ha mindenki így látná, alighanem el sem jutottunk volna idáig.
