A Magyar Iszlám Közösség elnöke úgy érzi: van félnivalójuk, mert a magyarok egy része iszlamofób. Bolek Zoltán az ATV.hu-nak adott interjúban elmondta: a magyarországi muszlimok leginkább a boszniai muzulmánokhoz érzik közel magukat, földrajzilag és történelmileg is. A vallás szunnita ágához tartoznak, de attól még egy síita is betérhet hozzájuk imádkozni.
Legfeljebb leteszik a Parlament elé a halottaikat
Az elnök nem tudta megmondani, hány tagot számlál itthon az egyház, mert törvény tiltja, hogy erről nyilvántartást vezessenek. Azt azért elmondta: 40-50 ezer muszlim él Magyarországon, de nem mindnek van állampolgársága. 6-8 ezer magyarról tudnak, akik nem beleszülettek, hanem felvették a vallást, többségük külföldön él. A híveiknek viszont nem tudnak olyan hitéletet biztosítani, mint a legtöbb egyház – nincs például óvodájuk sem.
Bolek Zoltán elmondta: a legnagyobb gond, hogy lassan betelik a Kozma utcai muszlim temetőrész, több helyre is küldtek kérelmet ezzel kapcsolatban, de volt, ahonnan válaszra sem méltatták őket, máshol azt mondták: nincs elég hely. Egy Budapest környéki településen azzal küldték el őket, hogy „mit szólna a lakosság”. Az elnök felvetette: ha betelik a temető és máshol nem kapnak helyet, legfeljebb leteszik a Parlament elé a halottaikat. „Miért van az, hogy minden történelmi keresztény felekezetnek és a zsidóknak is van külön parcellájuk, csak nekünk nincs?” – tette fel a kérdést.
Nagyobb súlya van annak, amit maguknak izzadnak ki
De azt is hozzátette: már nem ácsingózik olyan ingyenes lehetőségek után, amiket a történelmi keresztény felekezetek megkapnak, megoldják másképp. Egy hívő muszlim ezt úgy közelíti meg, hogy Allah biztosan nem így akarta, és nagyobb súlya van annak, amit maguk izzadnak ki. Azonban ha a mecsetépítési kísérletüket ellehetetlenítenék a hatóságok, netán az iszlám hit gyakorlását is be akarnák tiltani, akkor összecsomagolnak és elmennek, „és még kevesebb magyar lesz Magyarországon” – mondta, hozzátéve: egy szélsőjobboldali kormány esetén el tud ilyet képzelni.
A menekültválság nyomán kialakult közhangulatról Bolek Zoltán azt mondta: nagyon unja már, hogy ebben az országban mindig van egy aktuális ellenség, és be kell látni, hogy ha egy muszlim elkövet valami gazemberséget, azt nem azért csinálja, mert muszlim, hanem azért, mert gazember. „Ha egy katolikus vagy protestáns az elkövető, miért nem írják oda, hogy milyen vallású?” – tette fel a kérdést, hozzátéve: szerinte így az lesz a látszat, mintha a keresztények és a zsidók sosem bűnöznének, csak a muszlimok.