Vajna Tv2-jében hullanak a fejek. Ám ne ebből vonjunk le következtetéseket, hanem abból, hogy kik lesznek az újak. Törvényszerű, hogy az új főnök új embereket akar. Meglehetősen ritka az a sajtópiacon, hogy a tulajdonosok belátván, hogy nem értenek a médiához, a régi stábot hagyják és ők csak a haszonért mennek a kasszához. Ilyenre is akad példa, kettőt említek is: Jürg Marquard svájci vállalkozót, a Magyar Hírlap 90-es évekbeli tulaját és a Bertelsmannt a Népszabadságban.
Mindkettő kissé bizonytalan volt, mármint kulturális okokból, ráadásul a Népszabadság korábbi vezetői jogilag is jól pozícionálták magukat. Az elnök-főszerkesztőt még a Teller-levél utáni malőrnél sem tudták eltávolítani, noha meggyőződésem, hogy az már sok volt nekik is. Aztán a Bertelsmann beleütközött a hazai kartellellenes törvényekbe, és eladta a lapot, de most nem ez a lényeg, hanem hogy még ők is szerettek volna beleszólni, ha másba nem, hát sajtóetikai kérdésekbe. Úgy gondolhatták ugyanis, hogy üzleti érdekeiket sérti a következménynélküliség, míg ha az olvasók azt látják, hogy a lap felelősségre vonja, aki hibázik, akkor a hitelesség nem csökken.
Küzdelmek sora fémjelezte Marquard tulajdonlását is. Az ő technikája – vagy talán csak lehetősége – az volt, hogy pusztán a főszerkesztőket cserélgette, gondolom újra és újra elmondva nekik, milyen elvárásai vannak profil, stílus, hitelesség terén. Máig őrzök tőle egy lefordított szerkesztőségi ülés jegyzőkönyvet, amelyről maga kérte, hogy alkalmazottai terjesszék. Az állt benne, hogy „még az ellenzékinek tartott Népszabadság is több információt szed össze, mint a Magyar Hírlap”. Antall József volt a miniszterelnök, akit Marquard legitimnek tartott, és úgy vélte, hogy egy tekintélyes lap nem anyáz és nem eleve ellenséges hangvételű egy arra okot nem adó miniszterelnököt, és ilyen publicisztikákkal nem szabad elmérgesíteniük a kormányzati kapcsolataikat. A Magyar Hírlap talán épp Marquard terelgetésének hatására egyre minőségibb liberális napilappá vált. Megőrizte kritikusságát, de elegánssá is vált. Ugyan olvasottsága elmaradt a többiekétől, de úgy jegyezték, mint a hazai pénzügyi elit által szívesen vásárolt lapot, ahol tehát érdemes hirdetéseket elhelyezni.
Ott tartunk, hogy a liberálisok elfogadják, hogy a 90-es években liberális médiafölény volt, de konzervatív körökben ma arról beszélni, hogy konzervatív médiafölény volna, nem szokás. A hivatalos álláspont szerint nálunk nagyobb médiapluralizmus és médiaszabadság van, mint Németországban. Pedig hát a teljes állami média, a Simicska-lapok (Class FM, Hír TV, Magyar Nemzet) vagy az Echo TV-től a Magyar Hírlapon keresztül a Heti Válaszig már fel se sorolhatók a jobboldali érdekeltségű vállalkozások. Ott vannak az új szerzemények, mint a Magyar Idők vagy a 888.hu, és sorolhatnánk a Jobbik érdekeltségébe tartozókat is, amelyek még nem érték be a liberális orgánumok lefedettségét, de azért nem elhanyagolhatók (N1 Tv, Alfahír, Kurucinfó, Barikád, Szent Korona Rádió, Jobbegyenes).
Végül, de nem utolsó sorban itt van már a konzervatív oldalon belüli csatazaj Simicska és Vajna közt, ám politikai orientáltság szempontjából a Vajna általi TV2 éppenséggel nem remélhető, hogy az objektivitás szobra lesz.
A tulajdonosok igen is hatással akarnak lenni saját szerzeményeikre, legfőképp azért, mert van elképzelésük arról milyen ügyet szeretnének szolgálni, és hogyan akarják sikeressé tenni a vállalkozásukat. Árulkodó inkább az, hogy a lehullott fejek helyére kiket raknak. S bár Török Gábor Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy mit várunk, ki kerüljön egy bulvár tévé bulvár minőségű híradójának vezetői pozíciójába, ha nem egy bulvárszerkesztő, azért ha másfelől megnézzük a Story magazin szerkesztőasszonyának teljesítményét, lehet, hogy legalább ugyanilyen módon esik latba baráti szálú kormányközelisége.
Lehet azt mondani, hogy kis ország vagyunk, és egyszerűen bárhová nyúlunk, az valakinek a valakije lesz, azért nem rugaszkodunk el messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy Vajna választása nem volt véletlen. Hogy miért így akar mindenki előrejutni Magyarországon, mikor annyi példa van rá, hogy ez a technika sem életbiztosítás, nem teljesen érthető a számomra. Már nem jött be Princz Gábornak se (kormányzati és ellenzéki médiumokat is pénzelt), de legutóbb kiderült, hogy Simicska is hiába pakolt mindenfelé barátokat, és törekedett ő is, hogy kormánybarát médiát működtessen (lásd Tarr Sándor interjúját a Hír Tv korábbi működéséről, a végén csak rosszul járt. Ezzel az erővel törekedhetett volna arra is, hogy minőségileg a legjobb legyen, akkor se lennének rosszabbak az esélyei, sőt. Igaz persze, hogy az ilyen törekvések mintha még hamarább elhalnának.
Egyszer próbálná meg valaki, hogy helyzetbe van, és mégis meritokratikusan építkezik. Nos, ő lesz az első, aki kivezeti ezt az országot és népét a feudalizmusból. Ez az ember lesz az első, aki megmutatja nekünk, hogy a csapdánkat mi gyártjuk saját magunknak.
