Belföld

Sztrájkhangulat az egészségügyi dolgozók körében

Az „önkéntes túlmunka” megtagadásával a rendszert is bedönthetik a csalódott orvosok.

Hajszál választja el az egészségügyi dolgozókat attól, hogy sztrájkot hirdessenek, miután február elején kiderült: a kormány gyakorlatilag átverte őket a szakorvosi minimálbér ígéretével – írja a HVG.hu. A munkabeszüntetés jogi feltételei azonban nem világosak azóta, hogy a második Orbán-kormány módosította a sztrájktörvényt.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportban egy felháborodott orvos úgy vélekedett: „azzal, hogy átbasztak minket, már az erkölcsi alapunk is megvan a sztrájkhoz”. A kormány korábban havi nettó 270 ezer forintos minimálbért ígért a szakorvosoknak, aztán kiderült: külön pályázni kell a plusz juttatásra, ami határozott időre szól, és a béralapba sem számít bele. Ezt megelőzően az orvosok még csak sokadik opcióként gondoltak a munkabeszüntetésre, mostanra viszont már nagyon benne van a levegőben a sztrájk – mondta a csoport képviseletében Álmos Péter.

A nemrég alakult Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete már a megalakulást bejelentő sajtótájékoztatón közölte: vizsgálják annak lehetőségét, hogyan szólítsák sztrájkba az egészségügyi dolgozókat. Mivel közszolgáltatásról van szó, az ágazatban csak úgy tarthatnak munkabeszüntetést, hogy azzal ne gátolják az elégséges szolgáltatás teljesítését, csakhogy sehol nincs definiálva, mi számít az egészségügyben elégséges szolgáltatásnak. Ha a felek nem tudnak megállapodni az elégséges szolgáltatás mértékéről, bíróság dönt. Hónapokig tarthat a pereskedés, mire ténylegesen sztrájkba léphetnek, addigra viszont már a sztrájkolók lelkesedése is megtörhet.

Mindezek ellenére javában zajlik a sztrájk részleteinek kidolgozása, az új szakszervezet aláírásgyűjtő kampányba kezdett annak érdekében, hogy a kormányzat három éven belül két százalékkal növelje GDP-arányosan az egészségügyre fordított kiadásokat. Az egészségügyi dolgozók az önkéntes túlmunka megtagadásával még komolyabb nyomást gyakorolhatnának a kormányra: könnyen összeomolhat a rendszer, ha nemet mondanak a túldolgoztatásra. Jelenleg ugyanis egész osztályok működését ez teszi lehetővé. (Fenti képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik