Belföld

„Gyurcsányt idéző lépés” – kiállt a Jobbik a Magyar Nemzet mellett

Az ellenzéki párt reméli, minél hamarabb visszaüt a cenzúra.

Gyurcsány Ferenc uralmát idéző lépésnek nevezte a Jobbik, hogy az országgyűlési alelnökök és a bizottsági elnökök nem rendelhetik meg a Magyar Nemzetet a rendelkezésükre álló keretből. Az ellenzéki párt emlékeztetett: ugyanezt a lépést „a kormányzó baloldal tette meg hét évvel ezelőtt a Magyar Hírlappal, amikor az akkor még ellenzéki napilap állami megrendeléseit tiltották le”.

A Jobbik szerint „úgy tűnik, Orbán Viktoréknak már meg sem kell várni a terrorveszélyhelyzetet, a sajtó befolyásolására, az információszerzés szűkítésére már most felhatalmazást éreznek”. Arra is kitértek, hogy a hatalmon lévők „megszállták a közmédiát, bújtatott közpénzek felhasználásával növelik folyamatosan az internetes, televíziós, rádiós és nyomtatott fideszes médiabirodalmat, köztük a Habony-műveket”

„A Jobbik határozottan kiáll a sajtószabadság ügye mellett, elutasítja mind a fideszes, mind pedig a gyurcsányi cenzúrát, amelyek remélhetőleg minél előbb visszaütnek” – zárják közleményüket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik