Sallai R. Benedek az LMP politikusa, és túrkevei, ahol február 12-én rendezik a tízedik Kevi Böllérfesztivált. A politikus úgy gondolta, benevez, párttársaival együtt, „Lehet más a disznóvágás” névvel.
Az Index azt írja, Sallai jó kapcsolatot ápol a szervezőkkel és a helyiekkel, először azt mondták neki, szívesen látják őket. Azonban 13 nappal a jelentkezési határidő lejárta után SRB levelet kapott, amin ugyan aláírás nem volt, de az állt benne, hogy ez egy politikamentes rendezvény, ezért a jelentkezést nem tudják elfogadni.
Az LMP-s képviselő végül azt találta ki, hogy magánszemélyként indulnának, Sallai R. Benedek és haverjai néven.
Erre már nem reagált a szervezők, hiába hívta őket, nem sikerült semmi konkrétumot megtudnia az eltiltásról.
A politikus a lapnak azt mondta, nyilván nem ez az ország legégetőbb problémája, de szomorú, hogy a Fidesz hozzájárulta nélkül már disznótorra sem mehet az ember.
Kiemelt kép: a 2014-es Kevi Böllérfesztivál, MTI, Bugány János