Belföld

Biszku-ügy: a Kúria szerint törvénysértő volt az eljárás megismétlésére utasító döntés

Új másodfokú eljárás következik a többek között háborús bűntettekkel vádolt Biszku Béla ügyében.
Korábban a témában:

A Kúria kedden kimondta, hogy törvénysértő a Fővárosi Ítélőtábla tavaly nyári döntése, amellyel új elsőfokú eljárásra utasított az 1956-os forradalom utáni megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 95 éves Biszku Béla ügyében.

A Biszku Béla elleni perben 2014 tavaszán kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék öt év hat hónap szabadságvesztést szabott ki.

Másodfokon a tábla 2015 júniusában megalapozatlanság miatt új elsőfokú eljárásra utasított.

Tavaly decemberben megszületett az újabb elsőfokú döntés: Biszku Bélát két év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A döntés ellen fellebbeztek, így újra másodfokra kerül az ügy.

Időközben a Legfőbb Ügyészség megtámadta a tábla tavaly júniusi döntését. A Kúria kedden ebben az ügyben mondta ki – elvi éllel -, hogy az új eljárásra utasító döntés törvénysértő volt.

Ez a döntés a Biszku-ügy menetét nem befolyásolja – azaz az új másodfokú eljárás következik -, elsősorban az a funkciója, hogy iránymutatásként szolgáljon a másodfokú bíróságok számára.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.