Belföld

Forradalmi újítást vezetett be a kaposvári kórház

A féléves országos átlag helyett már egy hónap alatt kapnak diagnózist és kezdhetik el a kezelést a kaposvári megyei kórház onkológiai centrumának páciensei egy új szoftver segítségével – írta a Népszabadság szombaton.

Évente 70 ezer betegnél állapítanak meg rákot, a páciensek fele jelenleg meghal, pedig 10-12 ezer ember életét lehetne meghosszabbítani a gyorsan felállított diagnózissal – mondta a lapnak Dózsa Csaba közgazdász.

Kaposváron másfél éves előkészítés után egy szoftver segítségével sikerült egy hónapra rövidíteni az általában hónapokig tartó diagnosztikát. Az új rendszerben a daganatgyanúval érkező beteg adatai egy adatbázisba kerülnek, amelyet külön stáb felügyel a kórházban.

A pácienseket négy esetmenedzserből álló csoport kíséri végig a diagnózistól a gyógyulásig. A szoftver felügyeli, hogy a diagnózis felállításához kellő minden vizsgálatot lehetőleg azonnal, de legfeljebb 15 napon belül elvégezzenek. A  rendszerben mindenkinek már az első pillanattól saját onkológusa van, aki a beteggel kapcsolatos összes eredményt figyeli és értékeli, ha kell, konzultál a kezelésben részt vevő sebésszel, radiológussal.

A szoftvert, amely iránt már más onkológiai központok is érdeklődnek, a Hospitaly Informatikai Kft. fejlesztette ki. A cég vezetője, Király Gyula elmondta: céljuk, hogy az új rendszerben mielőbb 15 napra szűkítsék a betegek most még átlagosan 28 napos átfutási idejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik