A kormány felháborítónak tartja, hogy egy olyan súlyú ügyben, mint a vörösiszap-katasztrófa, aminek tíz halálos áldozata is volt, nincsenek felelősök – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 műsorában csütörtök este, a Veszprémi Törvényszék felmentő ítéletére reagálva.
Tuzson azt mondta: arra szeretnének törekedni, hogy az igazság győzzön, ezért “nyomatékosan felhívják” a hatóságokat, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen, mert “az igazságnak ki kell derülnie”. Közölte, a kormány már szabályozta ezt a területet, és fontos, hogy olyan biztonsági rendszer jöjjön létre, valamint a hatóságok is úgy végezzék a munkájukat, hogy ilyen katasztrófák ne ismétlődhessenek meg. Ugyanakkor ha már előfordult ilyen katasztrófa, akkor a valóságot, az igazságot “nem lehet takargatni”.
Ferenczi Gábor, Devecser jobbikos polgármestere ugyancsak az M1-nek azt mondta: felháborító, hogy évek telnek el, várják az ítéletet, és végül mindenkit felmentenek a vádpontok alól egy olyan tragédia után, ami több ember halálát okozta, sokan megsérültek, elveszítették otthonukat.
A Veszprémi Törvényszék csütörtökön első fokon, bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a 15 vádlottját. A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka “altalaj eredetű stabilitásvesztés” volt, ami miatt a töltés tönkrement – írja az MTI.