Belföld

Brutálisan viselkedik a börtönben az anyagyilkos nő

Börtönrács (Array)
Börtönrács (Array)

Lopás, testi sértés, kényszerítés – ezek azok a bűncselekmények, amelyeket az anyagyilkossággal vádolt F. Mária már a börtönben követett el – írja a Blikk pénteki számában. Zárkatársai a lapnak azt mondták, hogy a nő agresszív és összeférhetetlen, kéthetente kell új cellát keresni neki.  Egyik cellatársát halállal is megfenyegette, amennyiben az tanúskodni mer ellene.

F. Mária még 2012-ben 64 késszúrással végzett édesanyjával, mert meg akarta szerezni annak lakását. Tettében élettársa, O. is segédkezett. A menekülésre készülő gyilkosokat az áldozat élettársának bejelentését követően a kiérkező rendőrök a helyszínen elkapták.

Egy cellatársa a lapnak úgy nyilatkozott:

Engem és egy másik zárkatársát is bántalmazott, mindkettő miatt indult eljárás. Ezt követően kényszerítést is elkövetett, sőt, meglopta másik zárkatársát.

A börtön rémének minden egyes ügyét külön tárgyalják a bíróságok, minden egyes eljárásban kirendelnek elmeszakértőt is, a lap tudomása szerint ugyanis F. Mária arra hivatkozik, hogy nem emlékszik a történtekre.

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik