Belföld

Elsodort egy benzinkutast, mert ingyen akart tankolni a fiatal autós

Közúti veszélyeztetés és kétrendbeli lopás miatt emelt vádat az ügyészség egy szlovák fiatallal szemben, aki egy nap alatt többször tankolt és távozott fizetés nélkül mosonmagyaróvári töltőállomásokról, ráadásul egy benzinkutast is elsodort. A 19 éves autóst hamarosan bíróság elé állítják.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a fiatal 2014 decemberében négyszer próbálkozott, háromszor ugyanazon a kúton. Ebből két “akciót” egyetlen nap alatt ejtett meg. Utolsó próbálkozásakor azonban az egyik kutas felismerte, ezért az autó elé állt, felesége pedig – aki szintén a helyszínen volt – a kocsi mellé. Ekkor a sofőr gázt adott és elindult, az alkalmazottat pedig kilenc méteren át tolta maga előtt, aki végül kipördült a kocsi elől és az úttestre esett.

A fiatal a következő kereszteződésben karambolozott és egy jelzőtáblának csapódva állt meg. A helyszínen lévők tartották vissza, míg megérkeztek a rendőrök.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik