Belföld

Erzsébet lett az év ellenőre

Harminckét évet várt az elismerésre.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szavazásán több mint 11 ezren voksoltak. A BKK ügyfelei közül legtöbben (2830) a 32 éve jegyellenőrként dolgozó Erzsébetre szavaztak, így ő lett a 2015-ös év legjobb ellenőre.

A most először odaítélt címre a BKK hat embert jelölt szakmai szempontok alapján. A teljesítménymutatókon kívül figyelembe vették az utaspanaszok számát is. A jelöltekről készített videók nagyon sikeresek voltak, azokat 12 nap alatt több mint 440 ezerszer tekintették meg – tudatta a cég.

Erzsébet munkáját “kiszámíthatóan, nagy rutinnal végzi”. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a díjátadón azt mondta, a fővárosban közlekedőknek az első ügyfélkapu a találkozás a jegyellenőrökkel, ezért munkájuk legalább olyan fontos, mint az új járművek forgalomba állítása.

A társaság az év ellenőrét 150 ezer forinttal, a második helyezettet 100 ezer forinttal, a további négy jelöltet 50-50 ezer forinttal jutalmazta. A szavazásban résztvevők között a BKK 25 plüssvillamost és 25 bögrét sorsol ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik