A Figyelő megszerezte azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely azt vizsgálja, miként kapcsolható be egy Etyek-Bicske vonal a fővárosi nagyvasúthoz és köthető össze a felcsúti kisvasúttal. A hetilap szerint azoknak, akik sínre tennék az újabb vicinálist, nehéz dolguk lenne, ha közlekedésszakmai érveket kellene hozniuk. Az uniós pénzből fizetett tanulmányból ugyanis kiderül,
Bicske és Etyek között napi 80 buszos utas van, az utóbbi és Alcsút viszonylatában pedig csak 30.
Nem is ezt hangsúlyozzák, hanem azt, hogy Etyek és a főváros között egy átlagos napon 1340-en buszoznak. Az anyag készítői úgy számolnak, hogy közülük 100-an ülnének át a lassabb, keskeny nyomtávú vasútra. (100-an letennék az autót, 100 új utast remélnek az új oktatási központokból, munkahelyekből,
50-50-et pedig az „értékarányos, garantált, biztonságos új szolgáltatás”, valamint a szabadidős és sporttevékenységek vonzanának.
Több verzió is készült az etyeki csatlakozásról, de a legvalószínűbb a 8 milliárdos bicskei bekötés. A legfrissebb Figyelő szerint a tanulmányból az is kiderül, hogy Bicskén már eleve úgy korszerűsítették az állomást, hogy képes legyen fogadni a felcsúti vicinálist, amiről a kormányfő tavaly novemberben azt mondta, ha támadják, az jó hír, mert azt jelenti, történik valami.
“Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig. (…) A falu fejlettségi szintje, mármint a mienk, Felcsút fejlettségi szintje kiváló és elismerésre méltó. A Váli-völgy nem minden faluja áll ilyen jól. Szerintem az itt élő emberek, mármint a felcsútiak nem önző emberek, és szerintem meg fogják érteni azt, amit most mondok, hogy nekünk nemcsak az a dolgunk, hogy Felcsút sikeres legyen, hanem az, hogy a Váli-völgy minden települése sikeres legyen. Még a csak félig-meddig ide tartozó Bicskére igaz ez, ami ugyan nem falu, hanem város, de onnantól lefelé aztán végig, le egészen Kajászóig, sőt Baracskáig nekünk az az érdekünk, hogy az egész térség sikeres legyen.”
Szakemberek szerint egy kisvasút is lehet hasznos és színvonalas, ha a szerelvények elfogadható sebességgel járnak. Ez sín és mozdony, vonat kérdése. A tanulmány szerint a Váli-völgy a mariazelli kisvasút 1981-es, kiselejtezett járműveit kapná meg.