Belföld

Nem tetszett neki a vallomása, leütötte

Vádat emelt az ügyészség egy 25 éves miskolci fiatallal szemben, aki tavaly áprilisban megfenyegetett majd megvert egy embert tanúvallomása miatt. Kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete, ráadásként pedig könnyű testi sértés vétsége miatt kell felelnie.

A támadó egyik barátja ellen eljárás folyt súlyos testi sértés miatt, a megvert fiatalember az ügyben terhelő vallomást tett tanúként a gyanúsítottra. A most megvádolt verekedő Miskolcon, az Andrássy úton szúrta ki őt, és követelte, hogy változtasson az elmondottakon. Hogy nyomatékosítsa “óhaját”, ököllel halántékon vágta a tanút, aki a földre esett. Rövid időre még az eszméletét is elvesztette.

A fiatalember könnyebb sérülésekkel megúszta a történteket, tanúvallomását pedig a fenyegetés és bántalmazás ellenére sem változtatta meg sőt, az eljárás alatt kifejezetten kérte, hogy támadójának testi sértés miatt is

felelnie kelljen.

Az ügyészség az egyébként büntetett előéletű fenyegetővel szemben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik