Belföld

Iskolák a léthatáron – fenyegető a helyzet

tanar(210x140).jpg (Array)
tanar(210x140).jpg (Array)
A tanárok már azt is megfontolják, íratnak-e röpdolgozatot, mennyi krétát használnak.

Napi egy kréta és korlátozott mennyiségű papír. Ez jár egy tanárnak

Egy pécsi gimnázium konkrét panaszai alapján írja ezt a bama.hu, jelezve azonban, hogy a gond általános. A tanárok immár azt is megfontolják, írassanak-e dolgozatot, hiszen most a papírt is olyan alapítványi pénzből kell beszerezni, amit egyébként kirándulásra, mozira, színházra gyűjtöttek össze. Az iskolaigazgatók, tanárok szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nem teljesíti igényeiket. Már korábban is központi döntés kellett egy filctollkészlethez is, de most a közbeszerzési szabályok módosítása miatt még romlott is a helyzet.

A KLIK elismerte, a novembertől hatályos új közbeszerzési törvény miatt változtatta meg eddigi gyakorlatát. A szigorúbb szabályok miatt az árubeszerzéseknél az egyes intézményi igényeket együttesen kezeli. A központ a költségvetés tervezése mellett megkezdte az intézményi igények feldolgozását, amelyeket az adatok összesítése után fog teljesíteni. A KLIK nem rendelt el beszerzési stopot. Ha egy iskolának kell valami, igényét a területileg illetékes tankerületi igazgatónál kell jeleznie. Az igényléseket a központi összesítés és jóváhagyás után teljesítik majd – írja a helyi hírportál.

Fenyegetik a tantestületeket

Közben a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta, egyre több tantestület ismeri fel, hogy alapvető változtatásra van szükség az oktatásban. Galló Istvánné a Klubrádió reggeli műsorában arról is beszélt, hogy már hozzájuk is érkeztek jelzések arról, hogy a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nyílt leveléhez csatlakozókat fenyegetik. A kormány ugyan érdemben nem reagált a bírálatokra, de sajtóhírek szerint a KLIK nagyon is ismeri nemcsak a problémákat, hanem azokat is, akik azokat szóvá teszik. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ figyelemmel kíséri, kik azok a pedagógusok, akik csatlakoznak az oktatási rendszer bírálóihoz.

Ennek ellenére a másik érdekképviselet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) továbbra is arra biztat, nyilvánítsa ki mindenki, már nem halogatható a közoktatás mélyrepülésének megállítása, a pedagógustársadalom és a tanítást-nevelést segítők kormányzati szintű megaláztatásának megszüntetése. A PDSZ elnöke arra kért mindenkit, akit az ágazat irányítása sodort kilátástalan helyzetbe, hogy fejezze ki elégedetlenségét. Mendrey László elnök szerint egyértelművé kell tenni, hogy elfogyott a türelem, nincs több megértés, nincs hatása semmiféle fenyegetésnek, mert nem félnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik