Belföld

Bedurvult a taxisblokád, lezárták a Bajcsyt, Andrássyt

Uber-ellenes forradalom zajlik Budapesten. A taxisok állami hivatalokkal tárgyaltak a szolgáltatás beszántásáról, és nem kaptak pozitív választ. Ezért most lezárták a belváros fontos útjait.

FRISSÍTÉS: Megnyitották a taxisok a korábban blokád alá vont utakat, kivéve a Bajcsy-Zsilinkszky út Deák tér és Andrássy út közötti szakaszát. Korábban lezárták az Uber ellen tiltakozó taxisok a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét, sok taxi keresztbe állt az úttesten.

A szervezők nevében Gelencsér Zsolt azzal indokolta az akciót, hogy küldöttségeik kérésével “nem foglalkoztak érdemben” a hatóságoknál és az Uber irodájánál sem. Gelencsér azt mondta: Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta, “lelkiekben velük van, egyebet nem tehet”. A szervezők azt közölték, hogy 140 taxis vesz részt a hétfő reggel óta tartó demonstráción, ami a rendőrség szerint tovább is tarthat, keddre legalábbis már bejelentették ezt nekik.

“Egyet lépsz hátra, kettőt vissza?”, illetve “vegye elő a tonfát” – hallotta kollégánk közvetítése közben. A taxisok ugyanis vitázni kezdtek a rendőrség kérésén, hogy legalább menetirányonként egy sávot nyissanak meg a forgalomnak. Több taxis csak a vészhelyzeti forgalmat akarja átengedni (pl. tűzoltókat), többen engednének. Taxisok arról beszélnek, hogy a Széchenyi lánchidat is lezárták. Ahogy az egyikük fogalmazott egy népszerű spanyol szólást idézve:

¡No pasarán!

A rendőrség hétfő délután felszólítást tett közzé a honlapján az Uber ellen szerveződött taxistüntetés szervezőihez és résztvevőihez címezve. A BRFK szerint a demonstráció résztvevői magatartásukkal jogsértést követnek el. A rendőrség felszólította a be nem jelentett demonstráció szervezőit és résztvevőit, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződésénél “állítsák vissza a rendezvény azon korábbi állapotát”, aminél a forgalom haladása egy-egy sávon biztosított volt.

Munkatársunk úgy tudja, ez a taxisok terve is: este 7-ig megnyitják a buszsávokat a BKK járműveinek és a vészhelyzeti forgalomnak (rendőrök, mentők stb.), majd 7-től a többi autóst is ideengedik “engedményképp a lakosságnak” – mondta egy szervező a helyszínen. Kedd reggel 8-ig biztos maradnak, aztán döntenek arról, mi legyen a továbbiakban – tette hozzá. Munkatársunk szerint ezzel nem mindenki értett egyet, egy férfi leült egy busz elé, úgy kellett elrángatni őt (ld. a videón).

Ha közlekedni akarna, mindenképp kövesse a BKK Facebook-oldalát.

Előzmények

Nagy taxisblokád zajlik Budapesten, de egyelőre nagy áttörést nem sikerült elérniük. Hajnal óta szobroznak a Bajcsy-Zsilinszky úton, meg általában a Deák Ferenc tér környékén. A taxisok képviselői tárgyaltak Tarlós István főpolgármesterrel is korábban, de sok mindent nem tudtak elérni, Tarlós velük van, de nincs elég eszköze a Uber applikációt használó sofőrök ellen. (A látogatásról készült videót egy bekezdéssel lejjebb nézheti meg.)

Az eredménytelen tárgyalások miatt úgy döntöttek a fuvarosok helyszíni tudósítónk szerint, hogy kora délután a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, valamint az Uber irodájához mennek petíciójukkal. A minisztériumnál nem fogadták a küldöttséget.

Az MTI-nek korábban Czifery Csaba, a Magyar Taxisok Szakszervezetének elnöke azt mondta, az egyetlen lehetséges megoldás, ha megszűnik az Uber, vagy azokat a feltételeket teljesíti, amiket a hivatásos autósoknak kell.

Tudósítónk szerint a taxisok közölték, ha nem kapnak választ, a Széchenyi lánchídhoz mennek és lezárják azt. Az MTI is hasonló tervről tud: lezárhatják a fuvarosok a teljes Bajcsy-Zsilinkszy út-Andrássy út-József Attila utcai kereszteződést – mondta Czifery.

Galéria
24.hu / Neményi Márton

A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét – mondta később Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte, mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már többször is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Deutsch Tamás EP-képviselő is reagált a történtekre a maga módján:

A tüntetésről beszámolt az AP amerikai hírügynökség is, azt írva, 100 taxis zárta le Budapest belvárosát. Beszámoltak a tüntetés mellett a Tarlóssal lefolyt tárgyalásokról és a főpolgármester közleményéről is. A cikkben megszólal Gelencsér is és egy taxisofőr is, panaszkodnak az Uberre egy sort. A tüntetésről megemlékezett még a Reuters, az ausztrál News.com.au, sőt az új-zélandi közszolgálati tévé hírportálja is.

Ezt mondja az Uber

Az Uber még kora délután reagált a tüntetésre. Szerintük a taxisdemonstráció megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, ami figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását. Erről tárgyalnak a döntéshozókkal is.

Az Uber fuvarmegosztó a világ 68 országában, több mint 310 városban volt elérhető idén januárban, és komoly konkurenciát támaszt a hagyományos taxizásnak. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó autósok és leendő utasaik letölthető alkalmazáson keresztül találhatnak egymásra, és a viteldíjat is a rendszeren keresztül rendezik. Az Uber múlt héten azt közölte, hogy szolgáltatásukat Budapesten tavaly már 80 ezren vették igénybe, az autós partnerek száma a 200-ról év végére 1200-ra emelkedett.

Itt olvashatja a fontosabb előzményeket a taxisblokádról.

Itt megnézheti nagy képekben, milyen egy taxistüntetés.

Itt a nemzetközi Uber-ellenes taxistüntetéseket foglaltuk össze.

Itt utaztak egyet videósaink az Uberrel, persze a taxistüntetés közepén.

Itt arról olvashat, hogyan találta fel Budapest már a rendszerváltás előtt az Ubert.

Olvasói sztorik