Belföld

Trükkös nyaklánckitépőket fogott a rendőrség – Videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Attila 23 éves és N. Szabina 23 éves budapesti lakosok ellen – számol be a police.hu rendőrségi honlap.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi január 8-án, egy Akácfa utcai társasház udvarán egy idős asszony háta mögé lépve kiszakította annak nyakában lévő arany nyakláncát. Ezt követően K. Attila kiment az N. Szabina által nyitva tartott bejárati kapun, majd együtt elfutottak a társasháztól. A férfi és társa három nappal később bement egy VI. kerületi üzletbe, ahol vásárlást színlelve elterelte a sértett figyelmét, majd amikor a nő hátat fordított, K. Attila a pulton átnyúlva eltulajdonította a sértett mobiltelefonját, amivel ezt követően elmenekült az üzletből.

A rendőrök a két elkövetőt január 11-én 15 óra 20 perckor a Budapest VII., Klauzál Gábor téren igazoltatták, majd elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A férfi ruházatának átvizsgálásakor előkerült a korábban eltulajdonított mobiltelefon.

N. Szabinával szemben – szabadlábon hagyása mellett, K. Attilával szemben őrizetbe vétele mellett a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. január 14-én elrendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik