Belföld

Raboltak, két embert megvertek Budapesten – Két tizenévest már azonosítottak

Azonosították a rendőrök annak a rablótriónak a két tagját, akik a gyanú szerint múlt hétvégén – szombatra virradó éjszaka –  a IX. kerületben támadtak rá két emberre. Először a Lónyay és a Bakáts utca kereszteződésében ütöttek meg ököllel egy járókelőt, hogy megszerezzék a mobilját, majd nem sokkal később a Koppány utcában tették ugyanezt. Utóbbi kiszemeltjük súlyosan megsérült.

A rendőrség csütörtökön tette közzé felhívását, miszerint keresik az ismeretlen fiatalokat. Kettőjük kilétére azóta fény derült, a 18 éves budapesti Jónás Renáta Krisztináról és a 19 éves szintén budapesti Molnár Márió Tiboról újabb képeket közöltek.

rabló tinik 2

Harmadik társukat egyelőre nem tudták azonosítani:

rabló tinik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Jónás Renáta Krisztina és Molnár Márió Tibor valamint ismeretlen társuk tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 06-1-455- 4800 /140-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik