Belföld

Politico: Orbán játékszabályai Lengyelországba is megérkeztek

A lengyel kormány kritikusai a magyarországihoz hasonló változások miatt aggódnak.

Orbán Viktor játékszabályai fognak érvényesülni a lengyel sajtóban is – véli a Politico annak kapcsán, hogy az új lengyel jobboldali kormány átvette az irányítást az ország közmédiája felett. Az amerikai politikai lap a lengyelországi fejlemények kapcsán a magyarországi médiahelyzetet tekintette át, feltételezve, hogy a nálunk lezajlott változások fognak bekövetkezni ott is.

Lejt a pálya

A Politico szerint a lengyel kormány kritikusai azért is aggódnak, hogy a magántulajdonú médiára is politikai nyomást fognak gyakorolni, ahogy az Magyarországon történt. Nálunk az állami média a kormány szócsövévé degradálódott, a magánmédiát a kormánypárthoz kötődő gazdag üzletemberek uralják, az újságírókat pedig törvényi megkötésekkel, politikai nyomással igyekeznek féken tartani – írják.

Kovács Zoltán kormányszóvivő ugyanakkor kijelentette: a magyar kabinet töretlenül elkötelezett a sajtószabadság mellett, és a magyarországi médiapiac még soha nem volt olyan sokszínű és kritikus, mint az elmúlt néhány évben.

A 2014-es parlamenti választás előtt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálta a vezető tévécsatornák és lapok tartalmát és arra jutott, hogy jelentős eltolódás mutatkozik a Fidesz felé. Az RTL Klub híradásait ugyan kiegyensúlyozottnak találták, de megjegyezték, hogy a csatorna csak csekély terjedelemben számolt be a kampányról, a médiában aránytalan előnye volt a Fidesznek.

A kritikusokat hazaárulónak bélyegzik

Azt is hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Magyarország nem hasonlítható Törökországhoz, Oroszországhoz vagy Azerbajdzsánhoz – itt nem bántalmaznak és nem tartóztatnak le kritikus újságírókat, és vannak sajtótermékek, melyek nyíltan kritizálják a kormányt, noha kevesebb emberhez jutnak el. A magyarországi helyzet inkább arra hasonlít, amit Olaszországban teremtett Silvio Berlusconi volt miniszterelnök.

Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője azt mondta a Politiconak: ha nincs is nálunk közvetlen megfélemlítés, állandó nyomás alatt tartják a kritikus sajtótermékeket, gazdasági és politikai értelemben is. Az Átlátszót a külföldi érdekek szócsövének bélyegzik, azt mondják rájuk, hazaárulók és ellenségek, amiért a kormányzati korrupcióval foglalkoznak. Sajnos ennek a propagandának sokan bedőlnek – mondta Bodoky, hozzátéve, hogy ez nem szab gátat annak, hogy igyekezzenek számon kérni a köztisztviselőket. Azért viszont küzdeni kell, hogy az általuk feltárt tények minél szélesebb körhöz eljussanak: az ellenzéki vélemények azokhoz jutnak el, akik külön keresik ezeket. Akik pedig a fősodorbeli médiumokat fogyasztják, azok nagyrészt a kormány által befolyásolt híreket kapnak – jelentette ki a főszerkesztő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik