Belföld

Leírható: Vajna az Alaptörvény felett áll

A film- és kaszinóguru már jogerősen is bukta a Heti Válasz elleni perét.

Pert vesztett a Heti Válasz ellen a filmipari kormánybiztos. A hetilap Andy Vajna színe…, illetve …és fonákja címmel írt nyáron két cikket a producer szakmai és üzletemberi énjéről. A kormánybiztos perelt, de a bíróság korábban, első fokon mind a négy pontban elutasította helyreigazítási kérelmét, most pedig a Válasz.hu azt írja, hogy a Fővárosi Törvényszék december 10-én kelt végzése szerint az ítélet már jogerőre is emelkedett.

Andy Vajna a róla szóló nyári összeállítás négy pontját sérelmezte:

1. Szabadon választott szakmai testületek helyett egy kaliforniai üzletember döntheti el, hogy kik és milyen filmeket készíthetnek. No, nem Kaliforniában, hanem Magyarországon. (…) Az itt a bökkenő, hogy az ő fölhatalmazása és már-már kizárólagos jogköre a magyar filmművészet támogatására fordítandó közpénzek elosztására vonatkozik. Magyarán szólva: minálunk mára az a sajátos helyzet alakult ki, hogy azok a magyar filmesek, akik el bírják találni az illető úr olyan-amilyen ízlését, talán még reménykedhetnek« – jellemezte Andy Vajna kormánybiztosi kinevezése után két évvel a szakmai közhangulatot Kósa Ferenc rendező.

2. Egy hete az is kiderült – immár Tusnádfürdőn –, hogy a fenti Vajna-ügyi válaszok nemigen elégítik ki a fideszes holdudvart. Az elkötelezett jobbos közönség vigyázó tekintete ellenére Schiffer András bátorkodott azt állítani: néhány nagyvállalkozó, például Andy Vajna az alaptörvény felett áll, ő is kedvezményezettje a „központilag kijelölöm a nyerteseket” politikának. És erre a Fidesz-hívek nemhogy nem zavarták haza az LMP társelnökét, hanem egyetértő tapssal jutalmazták.

3. Vajna egy hónapja alapította meg azt a Radio Plus Kft.-t, mely az eladósorba került fővárosi körzeti rádiós frekvenciák (az egykori Roxy, illetőleg az InfoRádió korábbi sávja) valamelyikére pályázhat – praktikusan ingyen, ha vállalja, hogy műsoridejének felében magyar könnyűzenét sugároz.

4. Az is világos, hogy legalább fél tucat II. és V. kerületi luxusingatlan fölött rendelkezik; egyebek mellett övé a Vörösmarty téri üvegpalotában található nyolc elitlakás egyike.

Vajna azt szerette volna, ha a bíróság kötelezi a Heti Választ az alábbi helyreigazítás közzétételére:
valótlanul híresztelték, hogy egy szabadon választott szakmai testület helyett egy kaliforniai üzletember döntheti el, kik és milyen filmeket készíthetnek.
valótlanul híresztelték, hogy Andy Vajna fölhatalmazása, illetőleg kizárólagos jogköre a magyar filmművészet támogatására fordítandó közpénzek elosztására vonatkozik.
valótlanul híresztelték, hogy Andy Vajna az alaptörvény felett állna.
valós tényt hamis színben tüntettek fel, amikor azt állították, hogy ingyen juthat Andy Vajna fővárosi körzeti rádiós frekvenciákhoz.
valótlanul állították, hogy legalább fél tucat II. és V. kerületi luxusingatlan fölött rendelkezik Andy Vajna.

Mivel a kormánybiztos jobbnak látta, ha nem fellebbez, így az ítélet immár jogerős – írja a Válasz.hu. 

A Heti Válasz nyári számában Andy Vajnáról azt is írta: úgy építette fel cégbirodalmát, hogy nemcsak a kaszinópénzeket, hanem lényegében minden Magyarországon keletkezett nyereségét ki tudja menteni. A hatalom ennek ellenére annyira bízik a kaszinó-, gyémánt- és filmmogulban; hogy még új médiabirodalma egy részét is vele építteti fel. A hetilap elismerte, hogy Vajna munkásságának van színe és fonákja. Filmipari kormánybiztosként tevékenységét sokan elismerik, de üzletemberi énjére még az elkötelezett jobboldaliak is gyanakodva néznek.

Vajna néhány napja a Népszabadságban nem reagált érdemben az ellenzéki bírálatokra, hogy a kormánytól kapott kaszinómonopólium profitját forgatja vissza a tévébe, többi üzletébe. Azt mondta, a kaszinó munkahelyeket teremt, komoly adóbevételeket hoz az államnak, büszke rá, hogy a Las Vegas Casino 2010 és 2014 között több mint 38 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. A film- és kaszinóguru azt nem árulta el, hogy a kaszinó 3 milliárdos osztalékát a TV2-be fekteti-e, de azt mondta, több mint 20 éve vannak Magyarországon vállalkozásai, amelyek mintegy 1000 családnak adnak munkát, az itt leadózott nyereséget itt is fektette be. Mindig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik