Belföld

Szijjártó: nem zsarolás, amit a britek akarnak az EU-tól

A magyar-brit kapcsolatokban nincs olyan ügy, ami nehézséget okozna – mondta a miniszter a brit kormányfő látogatása előtt.
 Az Orbán-Cameron találkozóról szóló előzetes írásunkat itt olvashatják, itt pedig arról írtunk, milyen közlekedési korlátozásokra, lezárásokra kell számítani a látogatás idején.

A szíriai helyzet és a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés is napirendre kerül David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délutáni tárgyalásán – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az M1-en.

A tárcavezető fontos közös pontnak nevezte a két ország kapcsolatában, hogy a NATO-n belül és kívül is közösen harcolunk a terrorizmus és az Iszlám Állam ellen. Szerinte nincs olyan ügy, ami nehézséget okozna a két ország kapcsolatában, Nagy-Britannia fontos gazdasági és kereskedelmi partnerünk.

Szijjártó szerint a súlyához mérten kevés szó esik a magyar-brit együttműködésről. Példaként említette, hogy Magyarországon jelentős számban vannak brit vállalatok, melyek több tízezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak.

A britek által szorgalmazott EU-reformokról a miniszter azt mondta: nem tekinthető zsarolásnak, hog egy uniós tagállam olyan javaslatokat fogalmaz meg, amely meglátása szerint az EU erősödéséhez, helyzetének javulásához vezet.

Orbán Viktor szerdai lengyelországi magánlátogatásával kapcsolatban Szijjártó azt mondta: rövidesen Magyarországra látogat a lengyel külügyminiszter, február elején pedig hivatalos kétoldalú kormányfői találkozó lesz. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik