Belföld

Ha nevetne egy jót a bűnözőinken, most megteheti

A munka címe lehetne: amatőr törvénysértés/2015,

Sok mindent nem fűzünk hozzá, inkább maradjunk annyiban, hogy alkalmi vagy nem alkalmi törvénysértőinknek van még hová fejlődniük. De inkább ne tegyék. Kezünket lemondó sóhaj kíséretében arcunkba temetős válogatás következik 2015-ből.

Kitörést jelentett a betörő

Nem indult túl fényesen az év egy 18 éves ibrányi fiúnak, miután január első felében sikeresen intézett magának egy rendőrségi eljárást, amely lopás vétsége miatt indult ellene. Egy nagyhalászi sörözőbe tört be az ablakon keresztül, tette mindezt két zacskó chipsért, vagy legalább az volt az egyetlen, amit elvett, illetve megdézsmált. Pardon, bónuszként megrongálta a vécéajtót, csak ezután ment el. A lebukás borítékolható volt, és elsősorban nem azért, mert felvette a kamera – bár felvette. A fiú ott felejtette a mobilját. Ha ez nem lett volna elég segítség a rendőröknek, ő maga jelentkezett, no nem azért, hogy feladja magát. Még javában tartott a helyszínelés, amikor telefonált. Azt mondta, éjszaka kénytelen volt „kitörni” egy kocsmából, ahová bezárták. A mese nem jött be, őrizetbe került.

Elfáradt a lopásban

Egy májusi hajnalon József úgy döntött, szerez ezt-azt. Bemászott egy barcsi ház garázsába a nyitott ablakon át. Kerékpár, szerszámok, vasfűrész, beltéri egység, távirányító, elemlámpa – ezek voltak ott. A zsákmányt bepakolta a kocsiba, amely odabent állt. Azt tervezte, hogy azzal hagyja el a helyszínt. Kinyitotta belülről az ajtót és kitolta az autót a garázsból. A kulcs benne volt, de nem sokra nem ment vele, képtelen volt beindítani. De nem mondott le szerzeményeiről, jobb híján tolni kezdte a járművet. Néhány utcát haladt így, ám végül elfáradt, beült és elaludt. Reggel a rendőrök ébresztették.

barcsi betörő
Majdnem zsákmány (police.hu)

Vitt is, hozott is

Betörő járt júliusban egy balatonberényi nyaralóban. A motoszkálás feltűnt az egyik szomszédnak és értesítette a tulajdonost, a tolvaj pedig jobb híján elmenekült. A lakó útközben rendőrökkel találkozott és elmondta nekik, hogy mi történt, ezután együtt mentek vissza a házhoz. Mint kiderült, a tolvaj nem csak vitt, hozott is: az udvaron ugyanis egy idegen táska, egy borosüveg és egy mobiltelefon hevert. A hátrahagyott holmik mindössze 20 éves gazdáját elkapták, eljárás indult ellene.

somogyi betörő
Táskányi hiba (police.hu)

„Én vagyok Rick, a seriff”

Kaposváron, egy családi ház ajtaján kopogtatott egy fiatal augusztusban. Már elmúlt este negyed 11, nem nyitott ajtót senki. Úgy gondolta, nincsenek otthon, ezért fogott egy botot és betörte a bejárati ajtó üvegét, úgy gondolta, majd azon keresztül bejut. A csörömpölésre azonban felébredt a tulajdonos, aki – értelemszerűen – tudni akarta, ki a hívatlan vendég. A fiúnak erre a kérdésre azt sikerült mondania, hogy ő Rick, a seriff, és a rendőrségtől jött, hogy jegyzőkönyvet írjon a betörésről. Meglepő módon a lakó nem hitt neki, és értesítette az egyenruhásokat. Az igaziakat.

Fogták a lopott kocsit, és elszáguldottak vele szépen eltolták

Autólopásra adta a fejét két fiú Budapesten még szeptemberben. A VIII. kerületi Práter utcában vetettek szemet egy kocsira, és már a rajt sem volt mindennapi: felfeszítették a csomagtartót, azon keresztül másztak be az utastérbe. De ezután következett csak a java: próbálták beindítani a járművet, aztán leesett, hogy nincs benne akkumulátor. De ez sem szegte kedvüket, kiszálltak és tolni kezdték a Trabantot a Szűz utca felé. A tulajdonos másnap jelentette, hogy eltűnt az autója. A kocsi meglett, ahogy a fiúk is: otthonukból állították elő az egyenruhások. Volt egy harmadik társuk is, hogy ki ő, nem sikerült kideríteni.

lopott trabant
Őt akarták, nagyon (police.hu)

Hamupipőke

Símaszkos támadók rontottak be egy jászkíséri házba október végén. A tulajdonos azt mondta, aludt, amikor a rablók rátörték az ajtót. Megálltak az ágyánál, majd nekiestek, ütlegelték, a paprikaspray-vel az arcába fújtak. Amikor földre rogyott, hirtelen abbahagyták a bántalmazását és elfutottak. A férfi a Zsaru magazinnak azt mondta, az idegenek nem szóltak egy szót sem, az értékeit sem követelték. Hogy miért támadtak rá, arról fogalma sem volt. A zaj hallatán egyre több szomszédja kapcsolt lámpát, a maszkosok valószínűleg ezért igyekeztek minél előbb eltűnni. Ám a nagy sietségben egyikük bal lábáról leesett a cipő, pontosabban beleragadt a sárba. Ott is maradt, nem mentek vissza érte, a rendőrök pedig rátaláltak. Hogy az egyenruhások elkapják a menekülőket, áteresztő pontokat állítottak fel a kivezető utakon. A kocsit Pusztamonostornál szúrták ki és állították meg az egyenruhások. A járőrvezető rádión jelezte kollégáinak, hogy talán egy maszkot látott a kocsiban. Ő a cipőről akkor még nem tudott, ezért kollégája szólt neki, nézze meg, van-e az utasok között mezítlábas. Volt. A legfiatalabb – mindössze 23 éves – rabló azt állította, azért nincs cipő az egyik lábán, mert aludt az autóban és nem akarta összekoszolni a kárpitot. Ha ez önmagában nem lenne méretes bukta, a kocsiban megtalálták az egyenruhások a símaszkokat, a kesztyűket és egy rongyokba került vasrudat.

rabló cipője
Üvegcipő keresi gazdáját (Fotó: Erdei Mihály)

Parókiáról lopott, bosszút állt a kerítés

A rendőrök novemberben őrizetbe vettek egy 24 éves fiatalt, aki a debreceni plébániáról lopott. Egy szombati napon, a reggeli órákban osont be a parókiához tartozó épületbe a nyitott hátsó ajtón, és emelt el két laptopot. A kerítésen át akart eltűnni szerzeményeivel együtt, ám pechjére fennakadt. A tehetetlenül lógó tolvajt egy ottdolgozó nő vette észre és lesegítette őt, ám gyanúsnak találta a helyzetet, így közben értesítette a rendőrséget. A fiatal ekkor megijedt és berohant a plébánia épületébe. Egyenruhások kutatták át a helyiségeket, a tolvajra végül a pincében találtak rá, ott próbált elbújni.

lopás a plébániánTolvajfogó kerítés (police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik